Van az Otthonban négy testvér, akik közül a két nagyfiú egyszerre kezdte az első osztályt, pedig nem ikrek. Az okát maguk sem tudják, s ami azt illeti, ebben a környezetben nem is egyedülálló, ha valaki iskolaköteles korú, s mégis otthon marad. Van olyan gyerek is az Otthonban, akinek harmadikosnak kellett volna lennie, amikor beadták, de addig egyáltalán nem járt iskolába.

Visszatérve a fiúkhoz - nevezzük őket Árpádnak és Dénesnek - az ötödiket kezdték, amikor két évvel ezelőtt bekerültek. Ám hamar kiderült, hogy még írni, olvasni sem tudnak, s számolni is csak nagyon kevéssé. Egy közeli faluból érkeztek, ahol a jelek szerint a tanítók nem törődtek azzal, hogy mit tudnak, szépen átengedték őket egyik osztályból a másikba. "Ha az előírt alá csökken a létszám, nem jár az állami támogatás, a tanító elveszti az állását" - adott erre egy lehetséges magyarázatot Anti bácsi.

A helyi iskola tehát nem volt képes pótolni az otthonról hozott hatalmas hátrányt. A gyerekek lemezekből tákolt viskóban éltek, ahol döngölt padló van, s nem ágyban, hanem szekrényben aludtak. Szüleik írástudatlanok, különváltak. Munkajövedelme csak a Magyarországon dolgozó apának van. Az anya most új élettárssal, s attól származó gyerekekkel él, gyakorlatilag a "gyerekpénzből". Ezt változatlanul ő veszi fel az Otthonban élő gyermekei után is, akiket alkalomadtán egy rozzant kocsival látogat meg - ha megjött a "gyerekpénz", fizet belőle a szomszédnak egy fuvart.

Ilyen előélet után nem csoda, hogy a gyerekek nem tudtak teljesíteni az iskolában. A városban azonban már nem hunytak szemet efölött. Félévkor nem csak Árpád és Dénes kapott bizonyítványt, de Teri néni is kapott levelet, külön-külön a két gyerekről, méghozzá postán. Az iskolaigazgató tájékoztatta arról, hogy a fiúk bukásra állnak, ráadásul Dénes magaviselete kritikán aluli, verekszik, amikor csak tud. Teri néni nekem is felolvasta a leveleket. "Most mondja meg, mit csináljak velük!" - sopánkodott. 

A feszültség tavasszal kezdett enyhülni, köszönhetően annak, hogy az Otthonban a gyerekeknek is részt kell venniük a kerti munkákban. Ekkor ugyanis kiderült, hogy a fiúk tudnak, sőt szeretnek is dolgozni. Élvezettel tolták a talicskát, s követelték, hogy pakolják meg nekik rendesen. A munkabírás azonban nem mentette meg őket a bukástól.

Ismét ötödikbe mentek tehát, s pár hét múlva Dénes hozott egy tízest magyarból, annyi piros pontja gyűlt össze. Aztán Árpád is hozott egy tízest, ő feleletre. (Romániában ez a legjobb jegy, miközben a négyes már bukásnak számít.) Kezdett megmutatkozni a sok tanulás eredménye, a fiúk szerencséjére ugyanis érkezett egy fiatal önkéntes Magyarországról, aki sokat tanult, gyakorolt velük. Volt mit: még a szorzótáblát sem tudták, de már a hatványok, a törtek szerepeltek a tananyagban.

Minden igyekezet ellenére matekból pótvizsgára küldték őket, folytatni kellett a tanulást nyáron is. A pótvizsgán aztán már mindketten nyolcast kaptak. Összességében közepes eredménnyel zárták az ötödiket, s mehettek hatodikba. 

Frissítés: Mint később kiderült, ez az iskola sem volt sokkal jobb az előzőnél. Itt is szempont volt, hogy legyen meg a kellő létszám. Ezért ha egy gyerek rendszeresen megírta a házi feladatát - márpedig az Otthonban megírták -, akkor nagy valószínűséggel átengedték, akkor is, ha nem tudta az anyagot. S ha mégis megbuktattak valakit, a pótvizsgán már átengedték.