Teri nénit, az Otthon vezetőjét halálosan megfenyegette az egyik szülő. Ezen tulajdonképpen nem kell meglepődni, nem egyedi jelenség, bár nem is túl gyakori. Ezt a fenyegetést az indoka teszi különlegessé: Teri néni németországi nyaralásra készül a neveltjeivel, s az egyik gyerek apja "aggódik".

Már az anyával sem volt egyszerű zöld ágra jutni az utazást illetően. Ennek az anyának különböző apáktól tizenegy gyermeke van, közülük kilenc valamilyen erdélyi nevelőotthonban él, két kislány az általam ismert Otthonban. A nagyobbiknak már másodikosnak kellett volna lennie, amikor bekerült, de addig egyáltalán nem járt iskolába. E helyett az anyja koldulni küldte, a gyereknek azzal a szöveggel kellett kéregetnie, hogy éhes, aztán az anyja elvette tőle a pénzt. A kisvárosban tudták ezt, és sokan már csak ételt adtak a kislánynak, majd megvárták, hogy tényleg megegye, tehát, hogy a gyerek egye meg. Mivel a kislány télen érkezett az Otthonba, a tavaszi félévre óvodába íratták, és szeptembertől mehetett nulladik osztályba, vagyis iskola-előkészítőbe. A három év elvesztését már nem lehet pótolni.

Útlevelet már tavaly csináltatott a két kislánynak Teri néni, hiszen akkor is utaztak, akkor magyarországi táborba, a nagyobbik pedig fogadott keresztszülőkhöz is. De az idén meg kellett újítani a szülői engedélyt ahhoz, hogy átvihesse a gyerekeket a határon. Az anya e ponton intett be. "Majd ha szépen beszél velem, akkor aláírom. Addig nem" - mondta. 

Vajon mikor ütött meg Teri néni olyan hangnemet, amit sérelmezett? Akkor, amikor kifogásolta, hogy az anya elteszi a "gyerekpénzt" (a családi pótlék megfelelője), pedig a kislányokat a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tartja el? Vagy akkor, amikor kiderült, hogy az anya gyerekruhákat csempésztet ki a kisebbik lányával az Otthonból, hogy aztán eladja azokat? Szerencsére akadt egy közös ismerős, akinek sikerült rábírnia az anyát, hogy mégiscsak adja meg az engedélyt.

Amikor már látszólag elhárult minden akadály, telefonált a nagyobbik kislány apja, s elhangzott a halálos fenyegetés. Az apa ugyanis nem tudott azzal zsarolni, hogy nem ír alá valamilyen engedélyt, mert az anyakönyvbe nincs bejegyezve, a lányka apjának nevénél csak egy vonal áll az anyakönyvi kivonaton. Ez az Otthon gyermekeinél elég gyakori, sok apa nem vállalja az apasággal járó terheket. Ebben az esetben az számít kivételesnek, hogy az apát akkor sem lehetett volna bejegyezni, ha kéri, mert őt magát egyáltalán nem anyakönyvezték. Születése óta okmányok nélkül él.

Az apát korábban nem zavarta, hogy a lánya koldul, nem jár iskolába, sokszor éhes, évek óta tetves, és ha beteg, nem gyógyítja senki. Gondolhatnánk, hogy ez érthető, hiszen ő maga is ilyen körülményekhez szokott. De van olyan apa is, aki szintén mélyszegénységben él, mégis örül, hogy a gyermeke bekerült az Otthonba, van meleg ruhája, rendszeresen kap enni, iskolába jár és világot lát.

Ennek az apának viszont csak egy halálos fenyegetésre tellett. "Ha annak a gyereknek valami baja esik, én levágom magát" - üvöltött a telefonba Teri nénivel. "Megtalálom az egérlyukban is, és megölöm!"

- Mit válaszoltál? - kérdeztem Teri nénit, mert el sem tudtam képzelni, hogy lehet kijönni ebből a helyzetből.
- Megkérdeztem: magát sosem érte semmi baj az életben? Nem sérült meg soha? -
- És? -
- Azt mondta, egyszer megrúgta egy ló. "Na és azt maga akarta?" - folytattam. "Hát én sem akarom, hogy a gyerekeknek baja essen." 

Az apa nagy nehezen megnyugodott. De lehet, hogy ez csak vihar előtti csend.