FOGADOTT KERESZTANYA

Élményeim két kislánnyal, akik Böjte Csaba ferences szerzetes "gyermekei".

Súghatok valamit?

2016. augusztus 23. 18:51 - fogadottkeresztanya

Amíg nálunk voltak a keresztlányaink, esténként egymás mellett számítógépeztünk Micimackóval. Ő a régi PC-men, én a laptopomon. Egyszer csak megkérdezte:
- Súghatok valamit?
- Persze - válaszoltam. Erre közel hajolt, és halkan a fülembe susogott.
- Szeretem Keresztanyut. Szeretem Keresztaput - és hirtelen egy nagy puszit nyomott az arcomra, majd elnevette magát.no_es_gyerek.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Miért a keresztanyukáddal?

2016. július 30. 17:13 - fogadottkeresztanya

Micimackóval elmentünk a kedvenc játszóterünkre, ahol hamarosan megjelent egy ismerős kislány is. Micimackó azt mondta, a barátnője az úszótáborból. (Annak érdekében, hogy a keresztlányaink többet lehessenek velünk, nem csak a szabadságom idejére hozom el őket, s ilyenkor valamilyen napközis táborba járnak.)

csuszdan_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Úton két ismeretlen gyerekkel

2016. június 25. 09:53 - fogadottkeresztanya

Az persze túlzás, hogy ismeretlenek, hiszen ugyanabban az Otthonban élnek, mint a keresztlányaim. De a szokásaikat, a reakcióikat nem ismertem, hiszen ők nem ugyanabban a családban nevelkednek, mint a keresztlányaim. Kisebbek is náluk, még ovisok, így egy kissé tartottam attól, hogy én szállítsam őket a több száz kilométeres úton hazáig. De a vendéglátóiknak dolguk volt, én meg úgyis mentem az Otthonba, így ez volt az ésszerű megoldás.

kislany_babaval_1.jpg

Tovább
1 komment

Próbálkozások figyelemfelkeltésre

2016. június 19. 22:39 - fogadottkeresztanya

Micimackó még mindig nem tett le teljesen arról, hogy ellenkezéssel érje el, hogy foglalkozzak vele. De ezek a kísérletek egyre erőtlenebbek.

Nemrég például nem húzott zoknit, csak cipőt. Arra a kérésre, hogy ugyan, vegyen már fel zoknit is, azt válaszolta, hogy ő azt utálja. És nem vesz.

anya-kislany-grafika.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Az áldozat, akinek hiába próbáltak meg segíteni

2016. június 12. 08:00 - fogadottkeresztanya

Kezdetben úgy tűnt, hogy semmi sem állja útját a tündérmesének: a fiatal nő megmenekül, és boldogan él, míg meg nem hal. Egy értelmi sérült nőről van szó, akit a nevelőapja rendszeresen megerőszakolt, és így kislánya született. Aztán, amikor a gyermek 4 éves lett, a férfi vele is erőszakoskodni kezdett. A nagymama az unokáját sem próbálta megvédeni, mint ahogy korábban a lányát sem védte. A szomszédok is féltek a rendkívül agresszív férfitól, nem merték feljelenteni, de szóltak a gyermekotthon vezetőjének, Teri néninek, hogy fogadja be a kislányt. És ő ezt meg is tette.

felelem.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu