Micimackó még mindig nem tett le teljesen arról, hogy ellenkezéssel érje el, hogy foglalkozzak vele. De ezek a kísérletek egyre erőtlenebbek.
Nemrég például nem húzott zoknit, csak cipőt. Arra a kérésre, hogy ugyan, vegyen már fel zoknit is, azt válaszolta, hogy ő azt utálja. És nem vesz.
Bár már ismerem az effajta próbálkozásait, van, hogy bedőlök nekik. Elsőre most is elkezdtem magyarázni, hogy miért is van szükség zoknira, de aztán észbe kaptam, és azt mondtam: "Nem fogok most veled ezen veszekedni, de én biztos nem vennék fel cipőt zokni nélkül" - majd elindultam kifelé. "Most hová megy?" - lepődött meg Micimackó. "Itt hagylak, mert bosszantasz engem ezzel a zokni-dologgal" - válaszoltam, és becsuktam magam mögött az ajtót.
Nem sokkal később megpillantottam Micimackót az udvaron. Lenéztem a lábára. Volt rajta zokni.
- - -
Szombaton a keresztlányaimmal és a velük egy szobában lakó nagylánnyal bementünk az Otthonhoz közeli nagyvárosba. Volt valami elintéznivalónk, de utána szabadon kószáltunk. Játszótér, folyópart, sétálóutca, gyönyörű napsütés - nem csoda, hogy kedvünk támadt szelfizni. Micimackó azonban közölte, hogy ő nem akar rajta lenni a képen. A nagylány és Róbert Gida rögtön elkezdték győzködni, hogy másítsa meg a döntését. Én azonban most észnél voltam. "Hagyjátok, nem akarja" - mondtam, és bár a lányok meglepődtek a viselkedésemen, engedelmeskedtek nekem.
Több kép után továbbsétáltunk, majd Róbert Gida felfedezett egy utcaszobrot, és beállt az alakok közé. Én előkaptam a mobilomat, hogy fotózzak, és akkor Micimackó lassan beúszott a képbe. Nem nézett a kamerába, csak mintegy véletlenül pont olyan helyen nyalta a fagyiját, hogy nem lehetett lehagyni a fotóról. De én nem is akartam lehagyni. Elégedetten kattintottam néhányat.
- - -
Séta közben betévedtünk egy ruhaüzletbe is, nézelődni. Az első érdekesebb darabot vizslattuk, amikor Micimackó eltűnt. Nem aggódtam, tudtam, hogy direkt csinálja. Ahogy lassacskán beljebb kerültünk, egyszer csak egy halk "keresztanyu" ütötte meg a fülemet. Most már teljesen biztos voltam a dolgomban.
Micimackó tovább bujkált, de követett bennünket, mert a halk "keresztanyu" még kétszer felhangzott a sorok közül. Aztán egyszer csak kilesett egy ruha mögül. Észrevettem, és integettem neki. Felragyogott az arca, hozzám szaladt, megölelt. "Hát megvagy" - mondtam neki, és én is megöleltem. Egymásra mosolyogtunk.
- - -
Az Otthon gyermekei nagyon nehezen szokják meg, hogy papucs is van a világon. Sokan még évekkel a bekerülésük után is mezítláb rohannak ki a fürdőszobába, ezért a "Vedd fel a papucsod" felszólítás nagyon gyakori. Micimackó tehát biztos lehet benne, hogy ha mezítláb látom meg a kövön, rá fogok szólni. Ennek tudtam be, hogy mezítláb jött ki zuhanyozni, és a számítása be is vált. Nagy meglepetésemre azonban az első felszólításra visszament a papucsáért. Meg is dicsértem.
Micimackó arcán elégedett mosoly futott át. Vajon a dicséret miatt? Vagy azért, mert már két lépéssel előre gondolkozik, és tudja, hogyan zsebelhet be tőlem dicséretet?
Én az utóbbinak adok nagyobb esélyt. De örülök is ennek, mert ez azt jelenti, hogy már megpróbálja rosszaság helyett jósággal vonni magára a figyelmemet.
