Volt egy időszak, amikor az Otthon gyermekei megvadultak a kocsimosásért. Az enyémet is le akarták mosni, de kezdetben nem engedtem, úgy éreztem, olyan lenne, mintha ingyen dolgoztatnám őket. De annyira győzködtek, hogy beadtam a derekam. Ekkor elszabadult a pokol.

Először azon tört ki a veszekedés, hogy ki ülhet be a kocsiba arra a 10 méterre, amely a parkolóhelytől a csapig tart. Amikor végre átgördültünk, a gyerekek kaszát, kapát ragadtak – azaz, mindenki megmarkolt valamilyen eszközt, amellyel szerinte kocsit lehet tisztítani, szerintem viszont a fényezést lehet tönkretenni. Szerencsére Anti bácsi, az Otthon vezetőjének férje a segítségemre sietett, az ő szavára lecsillapodtak a kedélyek, a kocsi megtisztult, és már csak azt kellett túlélni, hogy egy gyerektömeggel a kocsi belsejében visszaguruljak az eredeti helyemre.

                                                                                         *****

Össznépi szórakozás, hogy betódulnak egy kedves, ismerős látogató furgonjába, ő rájuk csukja az ajtót, és a kerítésen belül furikázza a gyerekeket, akik a töksötétben ugrálnak és visítanak, miközben a furgon rázza őket a göröngyös terepen. Engem is rávettek, hogy szálljak be a raktérbe, lidérces élmény volt.
Egyszer egy fiú hosszan könyörgött, hadd feküdjön be a kocsim csomagtartójába, csukjam rá a tetejét, és utaztassam őt körbe-körbe az udvaron. Nem álltam rá a dologra. Télen ugyanez a fiú arra igyekezett rábírni, hogy a szánkóját kössük a kocsim után, és azzal húzzam őt az udvaron. Játékrontó módon ezúttal sem álltam kötélnek.

                                                                                        *****

„Mártikáék karcolják a kocsiját!” – rohant be egyszer az udvarról egy kislány. Új gyerek volt, pár nappal korábban vették fel az otthonba. Én kivágtattam, de senkit sem láttam az autó körül. Kissé távolabb játszott Mártika két másik lánnyal. „Mit csináltatok a kocsival?” – kérdeztem. Ők azt állították, hogy semmit, az új lány kapargatta az autót. Körbejártam a kocsit, de csak az ajtóra rakódott porban voltak csíkok, karcolás nem látszott. Megnyugodtam, nem kerestem a „bűnöst”.
Magamban arra jutottam, a dolog úgy történhetett, hogy az új lány játszott a kocsi körül, húzgált is rajta valamit, ami elég puha volt ahhoz, hogy ne hagyjon maradandó nyomot. A többi gyerek ezt karcolásnak vélte, és szólt neki, hogy ilyesmit nem szabad csinálni. Az új lány valószínűleg nem sokszor került addig autó közelébe, nem tudta, hogy kárt tehet a fényezésben. Azt viszont tudta, úgy terelheti el magáról a legkönnyebben a gyanút, ha ő árul be másokat, és nem mások árulják be őt.

                                                                                      *****

A legutóbbi látogatásom után, már itthon vettem észre, hogy valaki két nagy szívet rajzolt a kocsira rakódott porba. Finoman, ujjal, a karcolás esélyét is elkerülve. A jobb hátsó ajtón ez állt: „Szeretlek”, az elsőn meg ez: „I love”. Nem tudom, ki üzent nekem így, de Róbert Gidára gyanakszom.

Frissítés: tényleg Róbert Gida volt.