Miután tavasszal nem engedtek át bennünket a határon, nyáron már nem kísérleteztünk, és egy magyarországi táborból hoztam el hozzánk a keresztlányainkat. Közben azonban olyan híreket hallottam, hogy más otthonokból gond nélkül hoztak el gyerekeket Magyarországra a keresztszüleik. Egy kedves dévai nevelőnő meg utánaérdeklődött annak, hogy vajon kaphat-e magyar állampolgár erkölcsi bizonyítványt a román hatóságoktól. Merthogy a mi esetünkben a magyar erkölcsivel nem tudott mit kezdeni a román határőr, azt mondta, nem tudja bevinni a számítógépbe, ezért kérjek erkölcsi bizonyítványt a román hatóságoktól. Csakhogy - mint ezt a dévai nevelőnő kiderítette - a román hatóságok csak román állampolgárnak adnak erkölcsi bizonyítványt.

Mindezek után esélyt adtam annak, hogy a román határőr, aki visszafordított bennünket, valójában csak kekeckedett velünk. Így hát úgy döntöttem, újra megpróbálom a határátlépést.

Ezúttal egy anyanyelvi magyarsággal beszélő, kedves román határőr küldött vissza bennünket. Elnézést kért, s ő is azt mondta, nem tudja bevinni a számítógépbe a magyar erkölcsi bizonyítványt. Javasolta, próbálkozzunk valamelyik másik, közeli határátkelőnél.

Próbálkoztunk is, mert a végére akartam járni a dolognak. És sikerült! Simán átmentünk, pont úgy, mint korábban már sokszor az Otthonhoz legközelebb eső határállomáson.

Visszafelé véletlenül ugyanaz a határőr köszöntött bennünket, aki nem engedett ki. Emlékezett ránk. Örömmel konstatálta, hogy másutt sikerült átkelnünk. Ismét elnézést kért, s azt mondta, azon a másik határállomáson biztos nem vittek fel bennünket a számítógépbe. Merthogy magyar erkölcsivel azt nem lehet. Ő ezt nem kockáztathatta meg, mert aznap egész napos ellenőrzés volt náluk, s ha átenged, felfüggesztik az állásából. Magyarázatként még hozzátette, hogy a határátlépést úgy tíz éve szigorították meg így, mert akkor kiderült, hogy szervkereskedők vittek ki gyerekeket Romániából.