Nyáron, az első strandolás után a panzió tulajdonosától kaptunk kölcsön egy hajszárítót. Micimackó azonnal rávetette magát. Kapcsolgatta, fújta vele a haját, majd közölte, hogy ez nem melegít. Én abbahagytam a kipakolást és beállítottam neki. Ismét fújt, de hamar megunta, letette, majd megrázta a hosszú haját. Csak úgy röpültek a vízcseppek. "Előbb töröld meg a fejed, utána szárítsd" - mondtam neki. "Hol a törülköző?" - kérdezte erre, pedig a panzió kis szobájában nem volt nehéz megtalálni. A kezébe nyomtam. Ő dörzsölte vele a fejét, én meg épp folytattam volna, amit csináltam, amikor megkérdezte: "Így jó lesz?" Ezen a ponton veszítettem el a türelmemet.
"Micimackó, már tízéves nagylány vagy, meg tudod szárítani a hajadat. Azt hiszed, olyan jópofa dolog, hogy foglalkoztatsz magaddal? Lehet, hogy te nagyszerűen érzed tőle magad, de én most szeretnék kipakolni, és nem élvezem, hogy folyton megszakítasz. Nekem nem jó ez" - mondtam.
Magam is megdöbbentem, ahogy Micimackó ettől a közléstől hátrahőkölt. Lefagyott az arcáról a vidámság, rendesen megtörölte a haját és felöltözött. Vajon tényleg azt hitte, hogy amikor így viselkedik, akkor a környezete helyes, széllelbélelt kislánynak látja? Lehetséges, hogy nem tudta, ő ilyenkor idegesít másokat?
***
Beszélgettünk a keresztlányaimmal arról, hogy ki a barátjuk. Micimackó azt a kislányt nevezte meg, aki egyszer rábeszélt egy kétéves vendég gyereket, hogy vágja pofon Micimackót. És nem ez volt az egyetlen ilyen ténykedése. "Babu nem a barátod" - mondtam Micimackónak. "Legfeljebb alkalmi játszótársnak nevezném."
Róbert Gida egyetértett velem, és felsorolt pár esetet, amikor Babu bajba sodorta Micimackót. Például, amikor valami rosszat tett, és azt őrá fogta. Ezek megtörténtét Micimackó is elismerte, de magyarázatot próbált keresni, miért "barátkozik" mégis Babuval.
"Barát az, aki segít a bajban. Babu meg bajt csinál neked akkor is, ha egyébként nyugalom lenne. Aki így viselkedik veled, az nem a barátod" - magyaráztam. Micimackó arcára kiült a meglepetés, és nem tudott megszólalni. Sajnos, értettem, miért van így. Az ő környezetében nehéz igaz barátságot találni, a hűség, a kitartás, az "együtt vagyunk jóban, rosszban" csak a mesékből ismert fogalom.
***
Téma volt köztünk az iskola is. Micimackó hosszú, összefüggéstelen litániát tartott arról, hogy ő miért nem képes odafigyelni az iskolában, illetve délután megtanulni a leckét.
"Micimackó, ugye nem gondolod, hogy ezeket én elhiszem?" - kérdeztem. "Te okos kislány vagy. Mindent meg tudsz tanulni. Az a kérdés, hogy akarod-e, vagy inkább cirkuszt akarsz csinálni a leckeírásból."
Hasonló kijelentésekkel már korábban is sikerült meglepetést okoznom Micimackónak. Félek, azért, mert másoktól sosem hall ilyeneket.