Dénessel nem lehet bírni. A nyarat a keresztszüleinél töltötte, és azóta hihetetlen történeteket mesél. Például, hogy kapott egy motort, és rengeteget motoroztak a keresztapjával és annak fiával. Kettesben is elmentek a másik fiúval, és száguldoztak a kukoricásban. Egyszer a rendőrök elkapták őket, de sikerült kibeszélni magukat, és a rendőrök megkérték, hadd próbálják ki a motorjukat.

A másik kedvenc története, hogy heteket töltött a keresztszüleivel a horvát tengerparton, ahol búvárkodtak. Mivel korábban azt mondta, a keresztszülei attól olyan gazdagok, hogy saját boltjuk van, amelyben a keresztanyja dolgozik, megkérdeztem, hogyan hagyhatták ott hetekre a boltot. Azt mondta, bezárták. És vajon a keresztapja ilyen sok szabadságot kap? Erre meg az volt a válasz, hogy a horvát tengerpartról dolgozott, interneten. 

Nem tudni, mennyi valóságalapja van a történeteknek, de az biztos, hogy Dénes hat hétig nyaralt és egy tablettel tért haza. Azóta pedig nem csak a nyaralásról áradozik, de arról is, hogy őelőtte immár fényes jövő áll. Ha felnő, a keresztszülei vesznek majd neki lakást. Meg autót. És egyáltalán, neki már semmi gondja nem lesz az életben, mert ha lesz, akkor azt a keresztszülei megoldják. 

Ez a hozzáállás minden gyereknél veszélyes, de Dénesnél különösen az. Ő ötödikes korában úgy került be az Otthonba, hogy nem tudott írni, olvasni. Akkoriban azt mondta nekem, hogy tud ő, de ezt az Otthonban nem akarja bemutatni. Végül nagy nehézségek árán, a nevelők emberfeletti erőfeszítésének köszönhetően felzárkózott, és elvégezte az ötödik osztályt. Vajon mi lesz majd belőle, ha úgy gondolja, neki most már egy szalmaszálat sem kell keresztbe tenni, mindenféle jó potyog majd neki az égből?

Félő, hogy ezt sok gyerek gondolja az Otthonban. Ők ugyanis jellemzően nem láttak olyat, hogy valaki rendesen dolgozik, és abból megél. A szüleik fő bevétele a "gyerekpénz", a koldulás, és itt-ott napszám. Az Otthonban meg minden adományból van. Jön egy teherautó almával, pesti furgon tisztítószerekkel, egy cég képviselője vitamintablettákat hoz, más játszóteret épít. A helyi RMDSZ-től meg disznót kaptak, ott perzselték és dolgozták fel náluk, az udvaron.

"Sokszor elgondolkodom, azt vajon tudják-e, hogy én itt dolgozom" - osztotta meg egyszer kétségeit Gyöngyike, a nevelőnő. A felvetés jogos, hiszen a nevelők azt csinálják, amit egy normális családban a szülők végeznek el, és ez ugyebár nem kenyérkereső foglalkozás. A nevelők igyekeznek ugyan belesulykolni a gyerekekbe, hogy munka nélkül nem lehet megélni, ahhoz pedig, hogy felnőtt korukban rendes munkájuk legyen, most tanulniuk kell, de hallani valamit nem ugyanaz, mint megtapasztalni.

Nem tudom, az mennyire észrevehető a keresztlányainknak, hogy mi Keresztapuval dolgozunk. Hiszen arra az időre, amikor ők nálunk vannak, szabadságot veszünk ki. Igaz, az őszi szünetben mind az idén, mind tavaly volt egy olyan nap, amikor be kellett mennem a munkahelyemre, és Keresztapu egyedül állta itthon a sarat. A legtöbb tapasztalatot idén nyáron, azon a héten szerezhették a lányok, amikor úgy vendégeskedtek nálunk, hogy napközben úszótáborban voltak, mi meg bementünk dolgozni. De vajon ennyi tapasztalat elegendő-e?