FOGADOTT KERESZTANYA

Élményeim két kislánnyal, akik Böjte Csaba ferences szerzetes "gyermekei".

Megszépülő gyerekek

2016. február 25. 07:00 - fogadottkeresztanya

Már régen feltűnt, külsőleg is mennyire megváltoznak a gyerekek több hónappal azután, hogy bekerülnek az Otthonba. Tüzetesebben azonban csak azután kezdtem el ezt figyelni, hogy az egyik nevelőnő egy olyan kislányt tett ki facebook borítóképnek, aki nagyjából egy évvel korábban elég csúnyácskán érkezett. A képen azonban nagyon aranyos volt, érvényesült élénk, fekete szeme, amit fehér virágos hajpántja is kiemelt. A kislánynak elálló fülei voltak, de azután, hogy a haja megnőtt és az arca is kisimult, ez már egyáltalán nem volt szembeötlő.

Hasonló változáson esett át egy fiú, akinek – ne szépítsük – lapátfogai vannak. De miután kórosan sovány külseje normális súlyúra váltott, a foga is sokkal nagyobb harmóniába került kikerekedett arcával.

Vannak olyan gyerekek is, akik látszólag lefogynak az otthonban. Valójában azonban arról van szó, hogy a korábbi olcsó, szinte kizárólag tésztából álló étkezés felpuffasztotta őket. Most, hogy rendszeresen kapnak húst, tejet, tejterméket, a testük átalakul. Ezt onnan tudom, hogy a barátnőm másfél évesen örökbefogadott kisfia a náluk töltött első három hónapban 6 centit nőtt, s a védőnő ebből megállapította: korábban szénhidráton élt. Miután a gyerek átállt a fehérjedús táplálkozásra, a pocakja is eltűnt. És ne feledjük azt sem, hogy az Otthonban a gyerekek szabadon rohangálnak az udvaron, és ez az "edzés" is segít eltüntetni az egészségtelen kövérséget. 

Persze nem csak az étkezés, hanem a körülmények megváltozása is szépít. Már nem fenyegetnek alkoholista szülők, nem kell koldulni menni, és a brutális apát is távol tartják. Ez utóbbira a legjobb példa Tímea, akit a saját apja erőszakolt meg négyéves korában. A riadt, bánatos kislány az Otthonban a támogatók kedvence lett, megtapasztalta, hogy ő fontos, szeretetre méltó teremtés, és kivirult. Ma már egyáltalán nem látszik rajta, min kellett átmennie. Ennek ellenére ha ránézek, mindig az jut az eszembe, hogy vajon ki lehet-e heverni egy ilyen traumát.

kislany_portre_ok.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztanya.blog.hu/api/trackback/id/tr548416640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örökbe 2016.02.27. 13:33:09

Egy olyan intézet vezetője mondta, ahol kifejezetten problémás kamaszokat helyeznek el, hogy már az is hatalmas változás a gyerekek életében, ha napi ötször esznek, éjjel kialusszák magukat és nappal tevékenykednek, mert a korábbi életükben ez nem volt így.
süti beállítások módosítása