Kezdetben úgy tűnt, hogy semmi sem állja útját a tündérmesének: a fiatal nő megmenekül, és boldogan él, míg meg nem hal. Egy értelmi sérült nőről van szó, akit a nevelőapja rendszeresen megerőszakolt, és így kislánya született. Aztán, amikor a gyermek 4 éves lett, a férfi vele is erőszakoskodni kezdett. A nagymama az unokáját sem próbálta megvédeni, mint ahogy korábban a lányát sem védte. A szomszédok is féltek a rendkívül agresszív férfitól, nem merték feljelenteni, de szóltak a gyermekotthon vezetőjének, Teri néninek, hogy fogadja be a kislányt. És ő ezt meg is tette.

Tél volt, és a brutális apa kiverte a házból a kislány anyját, annak kisebbik gyermekével együtt. Teri néni befogadta őket is, meg ne fagyjanak az árokparton.

Így történt, hogy a fiatal nőnek - nevezzük Bellának - életében először lett saját, tiszta ágya, és kapott szép ruhákat is. Rendszeresen evett, méghozzá annyit, amennyi jólesett. És végre figyeltek rá. A látogatókat megrendítette a négyéves kislány sorsa, és együttérzéssel fordultak az anya felé is, aki sokszor maga ajánlkozott, hogy elmeséli a történetét. Brutálisak voltak a részletek.

Akkor úgy tűnt, Bella - akin egy gyermekkori agyhártyagyulladás hagyott nyomot - hálás a jó bánásmódért, és szorgalmas házimunkával köszöni meg ezt. Örömmel mosta fel a konyhát, a folyosót, teregetett, s ablakot, krumplit pucolt. 

Aztán a látogatók érdeklődése új gyerekek és új történetek felé fordult. Bella már nem találta a helyét, igyekezett volna ismét a középpontba kerülni, de ez nem sikerült, ami agresszívvá tette. Kiabált, rávert a gyerekei kezére, fenekére. Sokasodtak az aggasztó jelek. A kúszó-mászó korban lévő kisfiával nem törődött, láthatóan fárasztotta a gyerek. "Hol van a Gabi?" - kérdezte tőle a nevelőnő. "Mit tudom én, nem érdekel" - hangzott a válasz. A gyerek is érezte ezt, és nem volt hajlandó az anyjával enni. Bármelyik otthonbéli gyerektől szívesebben fogadta el az ételt. 

A munka sem ment már gördülékenyen. Bellát mindig külön figyelmeztetni kellett, hogy feladata van. Akkor összecsapta úgy, ahogy, aztán visszaült a tévé elé vagy a verandára. Egyre gyakrabban emlegette, hogy ő elmegy innen. És húsvétkor tényleg hazament. 

Két hét múlva aztán visszatért az Otthonba. Egy idő után elkezdett panaszkodni a gyomrára, rendszeresen hányingere volt. Teri néni gyanút fogott, szerzett terhességi tesztet - ez ott nem egyszerű, a kisváros lakói a szájukra vehetik az Otthont -, és pozitív lett az eredmény.

Teri néni nyomozni kezdett, így derült ki, hogy a harmadik gyerek egy átmulatott éjszakán fogant, és Gabikának sem a brutális mostoha az apja, ahogy eredetileg hitték, hanem egy link alak. Ugyanettől a férfitól lett a kistestvér is.

A terhesség viszonylag nyugodtan telt. A szüléskor azonban kiderült, hogy Bellának hepatitis fertőzése van, de az újszülöttet szerencsére nem fertőzte meg. Kapott gyógyszert, és az orvos megnyugtatta Teri nénit, hogy ez a betegség csak szexuális úton terjed, ám a nevelőnők, akik közös fürdőszobát használtak az immár háromszoros anyával, egyáltalán nem nyugodtak meg. Idegesek lettek azok a keresztszülők is, akik rendszeresen látogatták a keresztgyereküket, és így értesültek a betegségről. A kicsik mindent a szájukba vesznek, a másik fogkeféjét, félig elszopogatott nyalókáját is. Biztos, hogy nem kapják el a fertőzést?

A helyzetet maga Bella oldotta meg azzal, hogy ismét elment. Elege lett az éjszakánként felsíró kisbabájából. Pár napig otthon volt, kocsmázott, aztán az anyja visszavitte az Otthonba. Csakhogy már nem volt visszaút. "Meg tudsz élni a nyugdíjadból" - mondta neki Teri néni, aki egy évvel korábban a férjével együtt maga intézte el, hogy a sérült nő járadékot kapjon. A "gyerekpénzt" (a családi pótlék megfelelője) nem emlegette Teri néni, pedig azt is Bella veszi fel a három gyerek után, annak dacára, hogy mindegyik az Otthonban nevelkedik. Sok öröme azonban nincs belőle, mert a családja elszedi tőle a pénzt.

Többször tűnődtem azon, vajon miért nem "becsülte meg magát" Bella az Otthonban. Miért vágyott vissza a melegből, a terített asztal és a gyerekei mellől a saját rideg világába? Arra jutottam, hogy azt a figyelmet várhatta  - és rövid időre meg is szerezhette - a kocsmában a férfiaktól, amelyet a családjától nem kapott meg, és amelyet ő sem tudott nyújtani a gyerekeinek.