FOGADOTT KERESZTANYA

Élményeim két kislánnyal, akik Böjte Csaba ferences szerzetes "gyermekei".

Hogyan jutottunk el a Hortobágyra?

2016. augusztus 28. 09:37 - fogadottkeresztanya

Hajdúszoboszlón nyaraltunk, s csak a hét első felében volt meleg strandidő. Aznap, amikor zivatarok kíséretében megérkezett a lehűlés, bemenekültünk az Aqua-Palace-ba. Ezt a hatalmas vízi palotát mindhárman nagyon szeretjük, de aznap hatalmas tömeg alakult ki. Tulajdonképpen így is jól szórakoztunk, este mégis úgy éreztem, másnap inkább kirándulni mennék, s csak harmadnap fürödnék megint a Palace-ban - akkor már várhatóan nem lesznek olyan sokan. Ezért este feltettem a kérdést a gyerekeknek, volna-e kedvük kirándulni a Hortobágyra? Kimennénk a vadasparkba, utaznánk a kisvasúttal, és megnéznénk a madárkórházat.

lovak_v1.jpg

Róbert Gidát érdekelte a dolog, Micimackó viszont kijelentette, hogy őt nem. Nehéz helyzet volt, mert előre megígértem nekik, hogy olyan programot választunk, amelyik mindnyájunknak tetszik. És tudtam azt is, hogy - bár már nagyon sokat fejlődött - Micimackó képes lenne tönkretenni a napunkat, ha akarata ellenére elvonszolom a Hortobágyra.

Nem tudtam, mit csináljak. Kínomban kimondtam, amit gondoltam. Vagyis azt, hogy Micimackót kizárólag az érdekli, hogy én ki mellé állok. Ezért nem mérlegeli, hogy ő valójában mit szeretne csinálni, hanem alapból mást választ, mint Róbert Gida. Meccset játszik. 

Még két nap volt hátra a nyaralásból, s nem akartam, hogy Micimackó azt higgye, ha makacskodik, akkor kénytelenek leszünk minden nap a Palace-ba menni. Ezért megmondtam, hogy az időjárás-jelentés szerint harmadnap már jó idő lesz, tehát akkor már lehet strandolni is. Így két programváltozat lehetséges: másnap Aqua-Palace, harmadnap strand, vagy másnap kirándulás a Hortobágyra, harmadnap Aqua-Palace. Micimackó válasszon.

Némi szünet után Micimackó úgy nyilatkozott, hogy még meggondolja. Másnap reggel ad majd választ. Miután ebben megegyeztünk, megkérdezte, én mire tippelek? Mit fog ő választani?

Felvillanyozódtam, mert éreztem, Hortobágy lesz a dolog vége. De ezt nem akartam előre megmondani. Hát azt válaszoltam, hogy felírom egy papírra, a párnám alá teszem, és majd reggel megmutatom. Micimackónak tetszett az ötlet, kérte, hogy Róbert Gida is tippeljen egy papíron.

Másnap kiderült, hogy Micimackó a kirándulást választotta, és Róbert Gidával mindketten jól tippeltünk. Nagyon örültem, nem is annyira a kirándulás miatt, hanem azért, mert Micimackó képes volt felülmúlni önmagát. Mondtam is neki, hogy ez milyen nagy dolog. A Hortobágyon pedig annak emlékére, hogy Micimackó engedni tudott, egész kivételesen vettem egy apró vásárfiát mindkét gyereknek.

Ugye, mondanom sem kell, hogy a kirándulás remekül sikerült?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztanya.blog.hu/api/trackback/id/tr9411656522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása