Használhatatlanná vált az a számítógép, amelyiken Róbert Gida szokott internetezni. Nem ad jelet a monitornak, nincs kép. Ez estére derült ki, így a gyerekek noszogatása - menjetek fürdeni, fogat mosni stb. - mellett még a gépet is próbálgattam. Monitort cseréltem, hogy felélesszem. Nem sikerült. 

Mondtam a gyerekeknek, hogy közösen kell használniuk a másik számítógépet, meg kell egyezniük rajta. Micimackó ezt úgy fogta fel, hogy feltételeket szabhat Róbert Gidának.  A javaslatai  nagyjából így hangzottak: "Ha te ideadod...". Ebbe persze Róbert Gida nem akart belemenni. Mondtam, a megegyezés tárgya a számítógép, nem más. Ezt Micimackó zokon vette - végtére is az ő gépe jó, ő tesz szívességet.

A megegyezés tehát elmaradt, ugyanakkor Micimackó alvás helyett kikelt az ágyból, elkezdett mezítláb mászkálni, tüntetően rajzolt, és amikor nem reagáltam, Róbert Gidát zaklatta, hogy mit írjon a papírra. Ez utóbbit már nem hagytam, mondtam, egy dolog, hogy ő nem fekszik le, az meg egy másik, hogy Róbert Gidát sem hagyja aludni, maradjon békén.

Látszólag sikerrel jártam, végre leülhettem a laptopomhoz. Keresztapu vette észre, hogy Micimackó nincs az ágyában. A fürdőszobaajtó mögött bukkantunk rá, ott állt kivörösödött szemmel. Kísértetiesen emlékeztetett három évvel ezelőtti önmagára, amikor az ajtó mögé guggolt, hogy megkeressük, és foglalkozzunk vele. Nem akartam belemenni abba, hogy elkezdjem vigasztalni őt. csak leültem mellé a szennyestartóra. Jó darabig mindketten hallgattunk. 

- Mérges voltam rád, mert szándékosan bosszantani akartál azzal, hogy mezítláb mászkálsz, és nem fekszel le aludni - szólaltam meg hosszú szünet után. - Te miért voltál mérges?  Mert biztos az voltál, azért akartál engem bosszantani.

Micimackó válasz helyett átült az ágyára. Gondoltam, majd lefekszik, és visszatértem a laptopomhoz. Kisvártatva azért ellenőriztem, helyes volt-e a feltételezésem, de Micimackó még mindig ült. Megint odamentem mellé. Úgy vettem észre, addigra már lehiggadt.

- Elárulod, hogy miért voltál mérges? - kérdeztem meg másodszor is. 
- Nem voltam mérges. Csak én akarom megcsinálni a karácsonyfát. - 
- Most? - döbbentem meg.
- Nem, majd holnap. -
- Biztos te csinálod, hiszen ehhez te értesz a legjobban. -
- De meg akarom itt várni. -
- Mit? -
- A holnapot. -
- Itt ülve? -
- Igen. -
- De Keresztapu aggódna érted. Meg én is. -
- Miért? Itt nem lesz semmi bajom. -
- Nem jó dolog ülni egész éjjel. -
- Nekem jó. Nem vagyok álmos. -

Mit lehet erre mondani? Azt, hogy "de igenis lefekszel, kész, punktum"? Ez nem hozna megbékélést. Megint hallgattunk. Aztán támadt egy mentő ötletem. 

- Nem akarod megnézni, milyen képeket töltök fel a facebookra? - kérdeztem. Karácsonyi vásárban voltunk aznap, a gyerekekkel közös ismerőseinknek szerettem volna megmutatni a képeket. Micimackó elfogadta a mentőövet. Közösen feltöltöttük a képeket, aztán megállapítottuk, hogy már nagyon késő van, és lefeküdt aludni.

Reggel az volt az első dolga, hogy megöleljen. Aztán meg felmosta a konyhát.