Először Róbert Gidának vettem egy karórát, névnapi ajándékként. Gondosan választottam ki: olcsó legyen, de kibírja a zuhanyozást. Így folyamatosan a kislány csuklóján lehet, nem kell tartani attól, hogy elvész.

Róbert Gida 9 éves volt akkor, és nem ismerte az órát.  "Még nem tanultuk" - mondta. Nekem már megszokott volt az effajta magyarázat. Ezek a gyerekek olyasmit is az iskolában tanulnak meg, amit én gyerekkoromban "magamtól", vagyis a családban sajátítottam el.

Az ajándékhoz tehát igyekeztem "használati utasítást" adni, elmagyaráztam, mi a dolga a kis- és a nagymutatónak. De egy alkalom kevés volt, és bár később időnként visszatértem az órára, nem volt kedvem addig nyüstölni a gyereket, amíg nem megy a dolog biztonságosan. Így Róbert Gidánál azóta is gyenge pont, hogy mennyi idő van. A karórájára azonban gondosan vigyáz.

Mivel Micimackó számára státuszszimbólum minden olyan tárgy, ami Róbert Gidának van, neki pedig nincs, nyáron megkérdeztem, nem szeretne-e egy karórát a születésnapjára. Nagyon is szeretett volna. Együtt mentünk el a boltba, és majdnem pont olyat választott, amilyen Róbert Gidának is van. Én figyelmeztettem, hogy legyen azért valami eltérés, nehogy összetévesszék a kettőt.

Titkon abban bíztam, hogy Micimackó szeretné majd lekörözni Róbert Gidát, és ambicionálja, hogy megismerje az órát. Nem így történt, de azért hordta. Egészen az őszi szünet végéig, amikor a visszaindulás előtt megmutatta, hogy az óraszíj kidörzsölte a csuklóját. Mondta, inkább nálunk hagyja, nehogy lába keljen az otthonban, ha nem tudja hordani. Eltettem valahová az órát, majd beszálltunk a kocsiba.

A karácsonyi szünetben azután Micimackó fel akarta venni az óráját, de addigra elfelejtettem, hova is tettem. Utólag az tűnt logikusnak, hogy az ő polcán keressem, de ott nem találtam. Rossz érzés volt, hogy valami éppen nálunk veszett el. Eddig a gyerekek mindig nálunk hagyták azt, amit meg akartak tartani. 

Közben újból elővettem az óra témát. Kerestem egy klasszikus ébresztőórát, ahol a számok és a percek is jelölve vannak, nem úgy, mint a designos modern órákon. Ám amikor elkezdtem tekergetni a mutatókat, Micimackó kiment a szobából. 

Keresztapu is tarthatatlannak érezte, hogy az immár 10 éves Róbert Gida nem ismeri az órát, és ő is elmagyarázta neki. Micimackó ekkor is gondosan távol maradt.Így Róbert Gida két óra-oktatáson is átesett a téli szünetben, s valamivel közelebb került a témához. 

Ezután már csak egyszer próbáltam meg kérdezgetni a gyerekeket, hogy éppen hányat mutat az óra. Micimackó összevissza beszélt, s nála sosem tudni, nem szándékosan teszi-e ezt. Megjegyeztem, hogy egy 9 éves gyereknek már illene ismerni az órát. Mire Micimackó a fejemhez vágta: "Hogyan tanuljam meg, ha nincs meg az órám?" Mérgemben azt válaszoltam, talán úgy, hogy nem megy ki a szobából, amikor valamelyikünk az órát magyarázza.

Az óra elvesztése miatti lelkiismeret-furdalásom nem hagyott nyugodni, és a "háttérben" mindig a fejemben volt, hova is tehettem. Egyszer aztán, amikor valami más miatt belenyúltam egy fiókba, rájöttem, hogy az óra is ugyanabban az előszobai szekrényben van. Az őszi induláskor az volt a legközelebb, oda tettem.

Micimackó elégedetten felszíjazta a csuklójára. Ám amikor ismét eljött az indulás pillanata, levette, és az íróasztalomra tette. "Itt hagyom" - mutatta jelentőségteljesen. Nehogy még egyszer megfeledkezzek róla.