FOGADOTT KERESZTANYA

Élményeim két kislánnyal, akik Böjte Csaba ferences szerzetes "gyermekei".

Hogyan hozhatjuk el Magyarországra a keresztgyerekünket?

2016. február 09. 21:04 - fogadottkeresztanya

A legnagyobb ajándék, amit egy fogadott keresztszülő a keresztgyerekének adhat, hogy elviszi magához vendégségbe. Gondolhatnánk, hogy a programok miatt, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ilyenkor a gyerek személyes figyelmet, sőt - ha saját gyerekek is vannak a fogadó családban -, új barátokat kap.

Egy keresztgyereket azonban nem könnyű áthozni a határon. Kell hozzá először is útlevél, amit csak a szülők tudnak megcsináltatni. Egyedül azonban nem képesek erre, egy nevelőnek segítenie kell, s valakinek az illetéket is ki kell fizetni - de ez utóbbit nyilván szívesen állja a keresztszülő. Ennél sokkal nehezebb dolog a szülők közreműködésének megszervezése.

Abban a kisvárosban, ahol az Otthon van, nem lehet útlevelet igényelni, el kell utazni a közeli nagyvárosba, mindkét szülővel és a gyerek(ek)kel együtt. A procedúrát megkönnyíti, ha az apa nincs bejegyezve az anyakönyvbe, s így az anya az egyetlen gondviselő. Ez egyébként elég gyakran előfordul. De azért így is adódhatnak problémák, az Otthon vezetője, Teri néni tud erről mesélni. Előfordult például, hogy egy tanyán dolgozó anya a tehenek mellett hordott gumicsizmában szállt be az autóba, s ment be vele az okmányirodába. 

A legkacifántosabb történet egy négyes testvérsorhoz kapcsolódik. A Magyarországon dolgozó apa összegyűjtötte a pénzt mind a négy útlevél illetékére, továbbá a vonatjegyre mind a négy gyerek, valamint az anya és saját maga számára. Ekkora létszámban ugyanis nem tudta őket Teri néni kocsival elvinni, vonattal kellett menni. Az anya azonban otthon hagyta a bulletinjét (személyi igazolvány), és ez csak az igényléskor derült ki. Mehettek haza dolguk végezetlen, s még az útiköltségre szánt pénzt is elköltötték. 

Előfordul azonban olyan is, hogy egy-egy szülőnek nincs érvényes bulletinje, s nem is lehet, mert nincs bejelentett lakcíme. Más szülőket meg nem lehet elérni, még azt sem tudni, melyik városban élnek, és előfordulhat, hogy már nincsenek is együtt.

Megtörténik olyan is, hogy a szülő pénzt kér azért, hogy elengedje a gyerekét. Egy másik otthon önkéntes nevelője mesélt egy ilyen történetet. Magyarországra vitték volna táborozni a gyerekeket, de az egyik anya azzal állt elő, hogy csak akkor engedi el a fiát, ha fizetnek neki. Ez persze elképzelhetetlen. Végül az anya engedett. Az általam ismert otthonban pedig egy válófélben lévő feleség próbálta zsarolni a férjét azzal, hogy nem engedi el a közös gyerekeket. De aztán ő is jobb belátásra tért.

Ha megvan az útlevél, a szülő(k)nek közjegyző előtt kell nyilatkozniuk arról, hogy ki viheti át a gyereküket a határon. A táborozások miatt a nevelőknek szoktak engedélyt adni, s kaphat engedélyt a keresztszülő is. Ilyenkor az okmányhoz csatolják a keresztszülő személyi igazolványának fénymásolatát, de a keresztszülőnek nem kell elmennie a közjegyzőhöz, ezt nélküle is el lehet intézni. Az útlevél több évig érvényes, de a közjegyző előtt tett engedélyt általában csak egy évre adják. A paksaméta része a gyerek születési anyakönyvi kivonatának másolata, és ha valamelyik szülő meghalt - mint a keresztlányaim apja is -, akkor szükség van a halotti anyakönyvi kivonatra. 

A határátlépéshez ugyan nem kérik, de nagyon jó, ha a gyereknek van európai uniós egészségbiztosítási kártyája, mert kevés biztosító köt Magyarországon utasbiztosítást külföldi állampolgárra (én csak egy ilyet találtam az interneten), és az is nagyon drága. Az EU-s kártyát is csak a nevelők tudják elintézni.

Minden tiszteletem azoké a nevelőké, akik a gyerekek érdekében végigszenvedik ezt a bürokráciát. Teri néninek meg külön köszönöm, hogy a keresztlányaimnak - és minden gyereknek, akinek lehet - évről-évre beszerzi a papírokat.

Van azonban egy dokumentum, amit a keresztszülőnek magának kell beszereznie, és ez az erkölcsi bizonyítvány. Szerencsére ezt elektronikusan is lehet igényelni, gyorsan elkészül, és az idei évtől kezdve ingyenes! Legutóbb például egy pénteki napon igényeltem az Ügyfélkapun, kedden megjött az email, hogy postázták, és szerdán már át is vettem. (Hivatalos tájékoztatás az erkölcsi bizonyítvány igényléséről itt olvasható: http://www.nyilvantarto.hu/hu/erkolcsi_heb)

Ha minden szükséges dokumentummal felszerelkeztünk, mehetünk a határra. Ha már ott vagyunk, legyünk türelemmel. Velem megtörtént, hogy a román határőr nem értette, miért van erkölcsi bizonyítvány is a paksamétában, de olyan is volt, hogy azt mondta, román nyelven kéne. Utóbbi esetben a közös határellenőrzésnek hála a magyar tiszt sikeresen meggyőzte román kollégáját arról, hogy a bizonyítvány érvényes, és azt tanúsítja, hogy nem vagyok bűnöző. Többször is előfordult, hogy félreállították a kocsinkat, s 10-20 percig vártunk, míg ellenőrizték a papírokat. De mindig átengedtek.

 roman_utlevel.jpg

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztanya.blog.hu/api/trackback/id/tr178371082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kispiskóta 2016.02.09. 22:10:31

Lehetne arról is poszt, hogy viszonyulnak a gyerekek szülei a keresztszülőkhöz.

fogadottkeresztanya 2016.02.17. 14:33:25

@Kispiskóta: Szülőkkel alig-alig találkozom, de majd igyekszem tájékozódni. Az én keresztlányaim anyja örül annak, hogy támogatom a gyerekeit. Mielőtt találkoztunk volna, tartottam attól, hogy esetleg féltékeny lesz, ehelyett boldogan a nyakamba ugrott. Azt sem bánja, hogy nálam vannak karácsonykor.
süti beállítások módosítása