FOGADOTT KERESZTANYA

Élményeim két kislánnyal, akik Böjte Csaba ferences szerzetes "gyermekei".

Lift, lépcső, emelet

2016. szeptember 17. 10:22 - fogadottkeresztanya

Idestova három éve ismerem a keresztlányaimat, de még mindig érnek meglepetések azzal kapcsolatban, hogy milyen világból érkeztek is ők. És itt nem feltétlen szörnyűségekre kell gondolni.

Az első magyarországi látogatásunk alkalmával számukra a legnagyobb attrakció a bevásárlóközpont önműködő bejárati ajtaja volt. Fél óra hosszat ugráltak, futkároztak, integettek előtte, élvezték, hogy nyílik, csukódik. Ezt értettem. Értettem azt is, hogy képesek voltak vég nélkül mozgólépcsőzni. Az már egy kicsit furcsább volt, amikor felvillanyozódtak a lifttől. De máig megőrizte a vonzerejét a lift is, változatlanul megegyezés tárgya, hogy ki nyomja meg a gombot.

lepcsohaz_labbal.jpg

Nyáron egy háromemeletes házban béreltünk apartmant a második emeleten. Értelemszerűen mindig lifteztünk, még lefelé, csomag nélkül is. Ezért a meglepetés erejével hatott, amikor Micimackó azt mondta, hogy ő gyalog jön fel. Rendben, jöjjön gyalog. Mi Róbert Gidával fellifteztünk a másodikra, és vártuk Micimackót, de hiába. Aztán valahonnan a lépcsőházból hallottuk a hangját, hogy hol vagyunk. Mondtuk, mi itt várjuk őt a lift előtt. Az nem lehet, hangzott a válasz, hiszen ott ő áll, mi meg nem vagyunk sehol. Mintha a harmadikról jött volna a hangja, ezért mondtam neki, hogy túlment rajtunk, jöjjön le egy emeletet. Nemsokára érkezett a válasz, hogy már a pincében van, mi meg sehol. Elindultam érte, s nagy nehezen összetalálkoztunk.

Róbert Gida szidta Micimackót, hogy még az emeletünket sem találja meg. Micimackó védekezett, mondta, megmutatja, hogy ő egy pont olyan emeleten várt bennünket, mint amilyen a miénk. Lementünk az első emeletre, és ő meggyőződéssel mutatta, hogy ugyanolyan, mint a második. Én meg azt mutattam meg neki, hogy hol van kiírva, hogy első emelet. Római számmal, úgyhogy valóban nincs nagy különbség a másodikhoz képest, csak Micimackó nem tudta, hogy erre figyelni kell. Az sem tűnt fel neki, hogy csak egy emeletet jött gyalog a földszintről, végül is több lépcsőfordulón jött keresztül. Felmentünk még a harmadikra is, s az az emelet - legfelső szint lévén - kicsit már különbözött a többitől.

Micimackó a nyaralás hátralévő részében időnként gyalog jött fel. Többször már nem tévesztett. Én meg elgondolkoztam azon, hogy vajon milyen tapasztalatot szerezhetett korábban emeletes házakról. Még az iskolája is földszintes.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztanya.blog.hu/api/trackback/id/tr2311716247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása