FOGADOTT KERESZTANYA

Élményeim két kislánnyal, akik Böjte Csaba ferences szerzetes "gyermekei".


Egy ilyen anya csak teher

2017. január 22. 11:29 - fogadottkeresztanya

Szeptemberben, iskolakezdéskor egy idegen fiatalasszonyt találtam az erdélyi gyermekotthonban. Bemutatkoztam neki, amitől zavarba jött, mintha túlzott megtiszteltetés érte volna. Mint kiderült, egy távoli városból kért számára befogadást a Szent Ferenc Alapítvány ottani napköziotthonának vezetője,…

Tovább
Szólj hozzá!

Bejött egy uzsorás

2016. október 08. 10:45 - fogadottkeresztanya

Már majdnem mindenki az asztalnál ült, amikor Anti bácsi vészjósló arccal belépett az ebédlőbe. "Egy asszony keres. Kiabál az udvaron, hogy veled akar beszélni" - mondta Teri néninek. Pár szót váltottak még, látni lehetett, hogy baj van. Teri néni úgy döntött, nem ő megy ki az asszonyhoz, inkább…

Tovább
Szólj hozzá!

Az áldozat, akinek hiába próbáltak meg segíteni

2016. június 12. 08:00 - fogadottkeresztanya

Kezdetben úgy tűnt, hogy semmi sem állja útját a tündérmesének: a fiatal nő megmenekül, és boldogan él, míg meg nem hal. Egy értelmi sérült nőről van szó, akit a nevelőapja rendszeresen megerőszakolt, és így kislánya született. Aztán, amikor a gyermek 4 éves lett, a férfi vele is erőszakoskodni…

Tovább
Szólj hozzá!

Az apa, aki papíron nem is létezik

2016. április 30. 07:00 - fogadottkeresztanya

Teri nénit, az Otthon vezetőjét halálosan megfenyegette az egyik szülő. Ezen tulajdonképpen nem kell meglepődni, nem egyedi jelenség, bár nem is túl gyakori. Ezt a fenyegetést az indoka teszi különlegessé: Teri néni németországi nyaralásra készül a neveltjeivel, s az egyik gyerek apja "aggódik".

Tovább
Szólj hozzá!

Megszépülő gyerekek

2016. február 25. 07:00 - fogadottkeresztanya

Már régen feltűnt, külsőleg is mennyire megváltoznak a gyerekek több hónappal azután, hogy bekerülnek az Otthonba. Tüzetesebben azonban csak azután kezdtem el ezt figyelni, hogy az egyik nevelőnő egy olyan kislányt tett ki facebook borítóképnek, aki nagyjából egy évvel korábban elég csúnyácskán…

Tovább
1 komment

A fiú, akitől a román gyámügy szabadulni akart

2016. február 07. 11:08 - fogadottkeresztanya

Még az előző iskolaév kezdetén érkezett egy ötödikes fiú az Otthonba. Az anyja hozta be egy-két nappal a tanévnyitó előtt, közösen a szomszédos település gyámügyesével. A gyerekről - nevezzük Pistinek - annyit lehetett tudni, hogy az apja meghalt, az anyjának saját jövedelme nem volt, s az apa…

Tovább
Szólj hozzá!

Hogyan menekült meg egy pici baba a halál torkából?

2015. december 03. 07:00 - fogadottkeresztanya

A párhetes kislány bőrét lemarta a pisi, keze-lába feldagadt, és legyek rajzottak körülötte. A fűtetlen házban se ruha, se pelenka nem volt rajta, csak egy takaró. Ebben az állapotban találtak rá a mentők, akiket a szomszédok hívtak ki, mert a baba szünet nélkül sírt. A kislányt egy alkoholista nő…

Tovább
2 komment

Tímea

2015. szeptember 16. 18:31 - fogadottkeresztanya

Mi lett a pici lánnyal, akit négyéves korában az apja megerőszakolt?

Bár az én keresztlányaim is nehéz terhet cipelnek, van, akié még súlyosabb. Az Otthonban a leginkább szívszorító történet egy óvodáskorú kislányé. Hívjuk őt Tímeának. Tímea anyja gyerekkorában agyhártyagyulladást kapott, s a betegségnek nyoma maradt. Így a fiatal nő könnyen áldozatává vált a…

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása