Nemrég a keresztlányaimmal elmentünk a Tisza-tavi Ökocentrumba. Ott belépés előtt célszerű eldönteni, hogy akarunk-e 3D mozit nézni a Tisza-tó élővilágáról, illetve akarunk-e hajókázni, mert ettől függően kell jegyet venni. Reggeli után a lányok felváltva akarták az egyiket igen, a másikat nem, majd az egyik gyerek mindkettőt, a másik csak az egyiket, és így tovább. Elindultunk azzal, hogy útközben egyezzenek meg.

Fotó: Róbert Gida

- Keresztanyu tudja, mit történt Ancsa anyjával? - kérdezte tőlem Róbert Gida.
- Nem. Mi történt?
- Az Ancsa mostohaapja megrúgta. A pici baba elfordult benne. És az orvosok nem tudnak hozzányúlni.

Teri nénit, az Otthon vezetőjét halálosan megfenyegette az egyik szülő. Ezen tulajdonképpen nem kell meglepődni, nem egyedi jelenség, bár nem is túl gyakori. Ezt a fenyegetést az indoka teszi különlegessé: Teri néni németországi nyaralásra készül a neveltjeivel, s az egyik gyerek apja "aggódik".

"Én hozom a macimat is" - rikkantott fel Micimackó, amikor legutóbb egy hétvégére elhoztam a keresztlányaimat az Otthonból. "Nem tudok nélküle aludni" - adott magyarázatot. És tényleg hozta a "maciját", amely valójában a Tinky Winky névre hallgató Teletubby a gyereksorozatból. 

Át akartam hozni a keresztlányaimat Magyarországra, de a román határőrök nem engedték át őket velem. Ez most fordult elő először.

Amikor először látogattak el hozzánk a keresztlányaink, kiürítettem az egyiknek két fiókot, a másiknak két polcot. Ezeket azóta is ők használják, akkor is, ha nincsenek nálunk. A fiókok és a polcok ugyanis ilyenkor sem teljesen üresek, mindig van valami, amit itt hagynak megőrzésre.

A kislányokkal csak nálunk történik meg, hogy ha valahová letesznek valamit, az biztosan ott is marad. Akár hónapokig, amíg újra el nem jönnek hozzánk. Az Otthonban ugyan mindenkinek van saját szekrénye, de abba a többi gyerek is belenyúl. Főképp az ovisok.

Volt egy időszak, amikor a nagyobb lányok arra panaszkodtak, hogy amíg ők iskolában vannak, a kisebb gyerekek szétszedik a dolgaikat. És tényleg, én is láttam, hogy amint a nagylányok kihúzták a lábukat az Otthonból, a kicsik mintegy gombnyomásra bevonultak a szobájukba, és elkezdtek volna szétpakolni, ha ki nem küldöm őket. Azóta javult a helyzet, mert a kisebbek távolabb költöztek a nagyobbaktól, így nem tudnak olyan könnyen besurranni hozzájuk.

Amikor megismerkedtünk, a keresztlányaim erős orrhangon beszéltek, alig lehetett érteni őket. Aztán egy önkéntes logopédus felvetette, hogy esetleg ki kéne venni a "polipjukat" - Erdélyben így nevezik az orrmandulát. A felvetés már csak azért is jogos volt, mert a gyerekek szájon keresztül vették a levegőt.

Teri néni, az Otthon vezetője el is vitte őket a gégészetre, és a gyanú beigazolódott. Megtörtént a mandulaműtét, de a lányok azután sem csukták be a szájukat. Főként a kisebbik, Micimackó maradt feltűnően "szájtáti". Talán nem sikerült a műtét? Vagy más bajuk is van?

Ezeket a kérdéseket jó darabig nem tudtam feltenni senkinek. Tavaly nyáron aztán itt, Magyarországon elvittem Róbert Gidát egy kedves, önkéntes gégészhez, mert rendszeresen eleredt az orra vére. Tőle kérdeztem meg, mi baj lehet még mindig a lányok mandulájával. 

Sikerült kifognom egy leckeírós-tanulós délutánt az Otthonban, és így Gyöngyike nevelő nénit megszabadítottam a két keresztlányommal való foglalkozástól. Majdnem azt írtam, hogy kínlódástól, de Róbert Gida esetében ez nem lenne helyes kifejezés. Ő lelkiismeretesen elvégzi a feladatait, és ha kész van, gyakorolja az olvasást.

Ezzel szemben Micimackó a házi feladatokat is arra használja fel, hogy foglalkoztasson magával. Azon a délután a 4-es szorzótábla volt feladva. Elmondta sorban, kívülről, egy idő után hibátlanul. Ezután egyenként, össze-vissza kellett gyakorolnunk. Mennyi 5x4? 7x4? 3x4? És így tovább.

Micimackó már így is sokszor tudta a helyes választ, ezért elkezdtük ismételni a szorzást 2-vel és 3-mal is. Írtam neki egy feladatsort, hogy Róbert Gidával is tudjak foglalkozni: vele az angolt kellett gyakorolnunk. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a romániai magyar gyerekeknek rögtön az első osztálytól két idegen nyelvet, románt és angolt kell tanulniuk.) Csakhogy Micimackó nem akart egyedül gyakorolni, kijelentette, hogy ő ezt nem tudja. Nyafogott, igyekezett magára vonni a figyelmemet, majd rámutatott arra, hogy 3x5, és azt kérdezte, 8?

Lelkiismeret-furdalásom volt, hogy Micimackót az Otthonban hagytam, miközben Róbert Gidával a születésnapja alkalmából elutaztunk. Ez volt a karácsonyi szünet utáni első látogatásom, és Micimackó számára ez azt jelentette, hogy eltűnök a nővérével. Nem lehetett valami jó érzés neki, miközben Róbert Gida részéről jogos igénynek tartottam, hogy kettesben akar maradni velem. Micimackó ugyanis mindig szerét ejti, hogy egy nyugodt együttlét helyett vele kelljen foglalkozni, s e cél érdekében kész akár teljesen tönkretenni a programot.

Ki az, aki összepárosítja, számon tartja a fogadott keresztszülőket és a keresztgyerekeket a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál? Milyen leveleket kap? És vajon jut-e minden gyereknek fogadott keresztszülő? Kíváncsi voltam, ezért megkértem Székely Gyöngyit, a program önkéntes koordinátorát, hogy beszélgessen velem.

- Úgy tudom, Erdélyből költöztél át Magyarországra.
- Igen, Kolozsvárról. 1989-ben jöttünk át, családi döntés volt. Akkor 5 éves volt a fiam, úgy gondoltuk, itt lesz jövője. Nekem voltak problémáim a Securitatéval, mert „magyarkodtam”.
- Az mit jelent, mit csináltál?
- Édesapám magyarnak nevelt, magyar iskolába jártam, magyar barátaim voltak, részt vettem irodalmi körökben, táncházban. Aki ilyen helyeken rendszeresen megfordult, arra egy idő után felfigyelt a helyi „Hatóság”.
- Könnyen beilleszkedtetek?
- Hivatalosan jöttünk, a férjem rokonai fogadtak be, hamar lett állásunk is. Egy idő után nagyon hiányzott valami, egy olyan feladat, tevékenység, amely a szülőföldemhez kötődik.