Nemrég Róbert Gidával láttunk egy kaméleont terráriumban. „Ez fiú” – közölte. „Honnan tudod?” – csodálkoztam. „Nagy a sisakja” – válaszolta.

Már régen feltűnt, külsőleg is mennyire megváltoznak a gyerekek több hónappal azután, hogy bekerülnek az Otthonba. Tüzetesebben azonban csak azután kezdtem el ezt figyelni, hogy az egyik nevelőnő egy olyan kislányt tett ki facebook borítóképnek, aki nagyjából egy évvel korábban elég csúnyácskán érkezett. A képen azonban nagyon aranyos volt, érvényesült élénk, fekete szeme, amit fehér virágos hajpántja is kiemelt. A kislánynak elálló fülei voltak, de azután, hogy a haja megnőtt és az arca is kisimult, ez már egyáltalán nem volt szembeötlő.

Hasonló változáson esett át egy fiú, akinek – ne szépítsük – lapátfogai vannak. De miután kórosan sovány külseje normális súlyúra váltott, a foga is sokkal nagyobb harmóniába került kikerekedett arcával.

Vannak olyan gyerekek is, akik látszólag lefogynak az otthonban. Valójában azonban arról van szó, hogy a korábbi olcsó, szinte kizárólag tésztából álló étkezés felpuffasztotta őket. Most, hogy rendszeresen kapnak húst, tejet, tejterméket, a testük átalakul. Ezt onnan tudom, hogy a barátnőm másfél évesen örökbefogadott kisfia a náluk töltött első három hónapban 6 centit nőtt, s a védőnő ebből megállapította: korábban szénhidráton élt. Miután a gyerek átállt a fehérjedús táplálkozásra, a pocakja is eltűnt. És ne feledjük azt sem, hogy az Otthonban a gyerekek szabadon rohangálnak az udvaron, és ez az "edzés" is segít eltüntetni az egészségtelen kövérséget. 

Persze nem csak az étkezés, hanem a körülmények megváltozása is szépít. Már nem fenyegetnek alkoholista szülők, nem kell koldulni menni, és a brutális apát is távol tartják. Ez utóbbira a legjobb példa Tímea, akit a saját apja erőszakolt meg négyéves korában. A riadt, bánatos kislány az Otthonban a támogatók kedvence lett, megtapasztalta, hogy ő fontos, szeretetre méltó teremtés, és kivirult. Ma már egyáltalán nem látszik rajta, min kellett átmennie. Ennek ellenére ha ránézek, mindig az jut az eszembe, hogy vajon ki lehet-e heverni egy ilyen traumát.

Róbert Gida azt kérte a születésnapjára, hogy menjünk el valahova kettesben. El is mentünk, méghozzá egy teljes hétvégére, gondoltam, hadd pihenjek én is. És valóban pihentem, mert annyira kereste a kedvemet, mintha nekem lett volna születésnapom.

Például, amikor a gyorsétteremben elfelejtettem kést, villát venni magamnak, akkor Róbert Gida "majd én hozok" felkiáltással rohant érte. A szállodában reggelinél szalvétát hozott nekem, vacsoránál süteményt, meg amit csak kértem. 

Vettünk mandarint, egyenlően elosztottuk, és én megettem a részem. Róbert Gida későbbre hagyta, aztán azt állította, hogy az utolsó darab az enyém. Tiltakoztam, erre ő megfelezte az utolsót, és ellentmondást nem tűrve nekem adta az egyik felet.

A wellness részlegen némi úszkálás után azt javasolta, üljünk be a jacuzziba. "Ezt én is nagyon szeretem" - nyújtóztam el. "Hát ezért mondtam, hogy jöjjünk ide" - nevetett Róbert Gida.

A fürdés persze tönkretette a frizurámat, kínlódtam a fésülködéssel. Róbert Gida erre a saját kezébe vette az ügyet, és addig próbálkozott, míg elfogadható külsőt nem kaptam.

A leginkább azonban akkor melegedett meg a szívem, amikor nem is hozzám volt kedves. Hanem ahhoz a nénihez, akitől fürdőköpenyt kaptunk, s aki Róbert Gidának szeretettel választott megfelelő méretet. "Köszönöm szépen. Isten fizesse!" - mondta neki Róbert Gida, s a néni ott helyben elolvadt. "Milyen aranyos kislány" - nézett rám elismerően. Büszkén mosolyogtam, és nem árultam el neki, hogy nem az enyém az érdem - az Otthonban tanulta ezt .

A legnagyobb ajándék, amit egy fogadott keresztszülő a keresztgyerekének adhat, hogy elviszi magához vendégségbe. Gondolhatnánk, hogy a programok miatt, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ilyenkor a gyerek személyes figyelmet, sőt - ha saját gyerekek is vannak a fogadó családban -, új barátokat kap.

Egy keresztgyereket azonban nem könnyű áthozni a határon. Kell hozzá először is útlevél, amit csak a szülők tudnak megcsináltatni. Egyedül azonban nem képesek erre, egy nevelőnek segítenie kell, s valakinek az illetéket is ki kell fizetni - de ez utóbbit nyilván szívesen állja a keresztszülő. Ennél sokkal nehezebb dolog a szülők közreműködésének megszervezése.

Abban a kisvárosban, ahol az Otthon van, nem lehet útlevelet igényelni, el kell utazni a közeli nagyvárosba, mindkét szülővel és a gyerek(ek)kel együtt. A procedúrát megkönnyíti, ha az apa nincs bejegyezve az anyakönyvbe, s így az anya az egyetlen gondviselő. Ez egyébként elég gyakran előfordul. De azért így is adódhatnak problémák, az Otthon vezetője, Teri néni tud erről mesélni. Előfordult például, hogy egy tanyán dolgozó anya a tehenek mellett hordott gumicsizmában szállt be az autóba, s ment be vele az okmányirodába. 

A legkacifántosabb történet egy négyes testvérsorhoz kapcsolódik. A Magyarországon dolgozó apa összegyűjtötte a pénzt mind a négy útlevél illetékére, továbbá a vonatjegyre mind a négy gyerek, valamint az anya és saját maga számára. Ekkora létszámban ugyanis nem tudta őket Teri néni kocsival elvinni, vonattal kellett menni. Az anya azonban otthon hagyta a bulletinjét (személyi igazolvány), és ez csak az igényléskor derült ki. Mehettek haza dolguk végezetlen, s még az útiköltségre szánt pénzt is elköltötték. 

Előfordul azonban olyan is, hogy egy-egy szülőnek nincs érvényes bulletinje, s nem is lehet, mert nincs bejelentett lakcíme. Más szülőket meg nem lehet elérni, még azt sem tudni, melyik városban élnek, és előfordulhat, hogy már nincsenek is együtt.

Megtörténik olyan is, hogy a szülő pénzt kér azért, hogy elengedje a gyerekét. Egy másik otthon önkéntes nevelője mesélt egy ilyen történetet. Magyarországra vitték volna táborozni a gyerekeket, de az egyik anya azzal állt elő, hogy csak akkor engedi el a fiát, ha fizetnek neki. Ez persze elképzelhetetlen. Végül az anya engedett. Az általam ismert otthonban pedig egy válófélben lévő feleség próbálta zsarolni a férjét azzal, hogy nem engedi el a közös gyerekeket. De aztán ő is jobb belátásra tért.

Ha megvan az útlevél, a szülő(k)nek közjegyző előtt kell nyilatkozniuk arról, hogy ki viheti át a gyereküket a határon. A táborozások miatt a nevelőknek szoktak engedélyt adni, s kaphat engedélyt a keresztszülő is. Ilyenkor az okmányhoz csatolják a keresztszülő személyi igazolványának fénymásolatát, de a keresztszülőnek nem kell elmennie a közjegyzőhöz, ezt nélküle is el lehet intézni. Az útlevél több évig érvényes, de a közjegyző előtt tett engedélyt általában csak egy évre adják. A paksaméta része a gyerek születési anyakönyvi kivonatának másolata, és ha valamelyik szülő meghalt - mint a keresztlányaim apja is -, akkor szükség van a halotti anyakönyvi kivonatra. 

A határátlépéshez ugyan nem kérik, de nagyon jó, ha a gyereknek van európai uniós egészségbiztosítási kártyája, mert kevés biztosító köt Magyarországon utasbiztosítást külföldi állampolgárra (én csak egy ilyet találtam az interneten), és az is nagyon drága. Az EU-s kártyát is csak a nevelők tudják elintézni.

Minden tiszteletem azoké a nevelőké, akik a gyerekek érdekében végigszenvedik ezt a bürokráciát. Teri néninek meg külön köszönöm, hogy a keresztlányaimnak - és minden gyereknek, akinek lehet - évről-évre beszerzi a papírokat.

Van azonban egy dokumentum, amit a keresztszülőnek magának kell beszereznie, és ez az erkölcsi bizonyítvány. Szerencsére ezt elektronikusan is lehet igényelni, gyorsan elkészül, és az idei évtől kezdve ingyenes! Legutóbb például egy pénteki napon igényeltem az Ügyfélkapun, kedden megjött az email, hogy postázták, és szerdán már át is vettem. (Hivatalos tájékoztatás az erkölcsi bizonyítvány igényléséről itt olvasható: http://www.nyilvantarto.hu/hu/erkolcsi_heb)

Ha minden szükséges dokumentummal felszerelkeztünk, mehetünk a határra. Ha már ott vagyunk, legyünk türelemmel. Velem megtörtént, hogy a román határőr nem értette, miért van erkölcsi bizonyítvány is a paksamétában, de olyan is volt, hogy azt mondta, román nyelven kéne. Utóbbi esetben a közös határellenőrzésnek hála a magyar tiszt sikeresen meggyőzte román kollégáját arról, hogy a bizonyítvány érvényes, és azt tanúsítja, hogy nem vagyok bűnöző. Többször is előfordult, hogy félreállították a kocsinkat, s 10-20 percig vártunk, míg ellenőrizték a papírokat. De mindig átengedtek.

Még az előző iskolaév kezdetén érkezett egy ötödikes fiú az Otthonba. Az anyja hozta be egy-két nappal a tanévnyitó előtt, közösen a szomszédos település gyámügyesével. A gyerekről - nevezzük Pistinek - annyit lehetett tudni, hogy az apja meghalt, az anyjának saját jövedelme nem volt, s az apa halála óta "nevelőapák" sora váltotta egymást. Az éppen aktuális mostohával Pisti enyhén szólva nem tudott kijönni, így inkább beadták az Otthonba.

A tanévnyitó fontos esemény, a gyerekekkel együtt elmentek rá a nevelők és az Otthon igazgatója, Teri néni is. De nem sokáig élvezhették a jól viselkedő, szépen felöltözött neveltjeik látványát, mert Pisti eltűnt, majd pillanatokon belül jött a hír, hogy összeesett a WC-ben. Epilepsziás rohama volt, ki kellett hívni a mentőket.

Nagyon gyakran hallani a Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatóitól, hogy egy-egy látogatás idején milyen sok szeretetet kapnak a gyerekektől. És valóban, ha az ember megérkezik, a gyerekek elébe rohannak, segítenek kipakolni, kézen fogják, hívják játszani, megmutatnak neki valamit, a kisebbek az ölébe ülnek és más hasonló dolgokat művelnek. Nehéz kitérni előlük, és persze, a látogatók nem is akarnak kitérni. Kivéve engem, mert én igyekszem a keresztlányaimra külön időt szentelni, amellett, hogy a többi gyerekkel is foglalkozom. De nem mindig sikerül megtalálni a helyes egyensúlyt. 

Róbert Gida, a 9 éves keresztlányom a leggyakrabban ezt a szót használja: "hogymondják". A rendkívül értelmes, érdeklődő kislány esze ugyanis előbbre jár, mint amit a szókincsével követni tud. Hogy mást ne mondjak, a Csodák Palotájából alig lehetett hazavonszolni, esténként megnézi a hírműsort, és foglalkoztatja a terrorizmus kérdése. Mégis, rengeteg szót nem ismer, mert ahonnan jött, ott nem volt módja találkozni vele, a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál pedig még nem töltött el elég időt ahhoz, hogy pótolhassa az elmulasztottakat. Ezzel a húga, Micimackó is így van. Íme néhány példa a téli szünetből.

Öreg kutyánk van, az állatorvos B vitamint rendelt neki.
- Végtére a kutyának is van bele - jegyzi meg Róbert Gida.
- Miért mondod ezt? -
- Azért kap bélvitamint, nem? -

Esténként A két Lottit olvassuk Erich Kästnertől.
- Mi is ikrek vagyunk - mondja Róbert Gida.
- Nem vagytok ikrek, van köztetek másfél év korkülönbség. Azokat a testvéreket nevezik ikreknek, akik ugyanazon a napon születtek. -
- De egyformák vagyunk. - (Ebben van némi igazság, hiszen idegenek többször is megkérdezték már, hogy ikrek-e a kislányok.) 
- Nem vagytok egyformák. Te nyúlánkabb vagy és magasabb 10 centivel. Barnább a hajad. Micimackó zömökebb és szőkébb. -
- Zömökebb! - nevet Róbert Gida, tetszik neki az új szó. Én meg még bonyolítom egy kissé a magyarázatot az egypetéjű és a kétpetéjű ikrekkel.

Szintén A két Lottiban esik szó Humperdinck Jancsi és Juliska című operájáról.
- Mi az az opera? - kérdi Róbert Gida.
- Olyan színház, ahol énekelnek és zenélnek. -
- Én azt hittem, hogy kórház. -
Némi tűnődés után sikerül magyarázatot találnom arra, hogy miért gondolta ezt.
- A kórházban operálnak, azaz műtétet végeznek. De azt nem operának mondják, hanem operációnak.-

Micimackónak helyes kötött sapkája van, copfokkal. Megigazítom neki.
- Az egyik copf felakadt a ponponodra! -
- Mi az a ponpon? -
- Ami a sapkád csúcsán van. -
- Van ponponom! - nevet Micimackó. Róbert Gida együtt ismételgeti vele a jópofa új szót.

Előfordul, hogy nem a szó ismeretlen számukra, hanem az, amire vonatkozik. Amikor tévézéshez hoztam mogyorót nassolni, Róbert Gida alaposan megnézte. "Ezt hogy kell enni?" Aztán megkóstolta. "Ilyen van a mogyorós csokiban is."

Nem csak a szókincsük hiányos, de nyelvtanilag sem beszélnek helyesen. Egyetlen bevásárlás alatt is sok példa akad erre. 

A hipermarketben mindig veszünk gyümölcsjoghurtot. 
- Micimackó négyet veszett! - tájékoztat Róbert Gida. A vesz, tesz, eszik igéket ugyanis múlt időben rosszul ragozzák. Vett helyett azt mondják, veszett, tett helyett teszett, evett helyett eszett.

Fizetünk, a gyerekek pakolnak, mindenki a saját dolgait a saját szatyrába. Az üdítők közül az elsőt Róbert Gida kapja fel. "Enyém a kettedik" - kommentálja ezt Micimackó.

Nyitnám az autót, de mivel a kislányoknak tetszik a távirányító, megkérdezem, nem akarják-e ők megnyomni a gombot. "Nyomhassa Róbert Gida" - kedveskedik a nővérével Micimackó. Majd, mivel a gyerekeknek csak az egyik oldalon tárom ki az ajtót, így kiált: "Én kell menjek előre".

Már tolatok kifelé, amikor Róbert Gida figyelmeztet:
- Vigyázzon, közel mentünk a fehér kocsinak! -

A nevelőnő egy gyerekszékbe szíjazva találta a hároméves kisfiút, akit az anyja pár napra hazavitt látogatóba az Otthonból. A kezében egy üdítős palack volt, amelynek a kupakjába lyukat fúrtak, azon át szopta a cukros löttyöt. 

A viskóban volt egy csikókályha, annak a tetején egy macska hevert. "Az a macska lefogta az összes meleget" - érzékeltette az állapotokat a nevelőnő, majd önkéntelenül az orrához kapta a kezét, amikor arról beszélt, micsoda szag fogadta. 

A bűz részint a kisfiútól származott, aki láthatóan a gyerekszékben végezte el a dolgát. Bugyi és harisnya nem volt rajta. Amikor a nevelőnő rákérdezett erre, az anya azt állította, a gyereket így adták oda neki, ami persze kizárt. Sokkal valószínűbb, hogy az anya a bepisilés-bekakilás nyomait úgy tüntette el, hogy a szennyes ruhadarabokat egyszerűen kidobta. Kimosni nehéz lett volna őket, ez kétségtelen, hiszen vízért elég messze kell menni. "Amikor a gyerek meglátott, felderült az arca, és nyúlt utánam. Alig bírtam kiszíjazni, úgy ugrált és kapaszkodott belém" - emlékezett vissza a nevelőnő.

Szilveszterre Róbert Gida is megkapta a bárányhimlőt. Azért "is", mert Micimackó már túlesett rajta, méghozzá a vakáció első napjaiban. Mindkét gyerek kiválóan időzített. Micimackó számára éppen letelt az orvos által rá szabott szobafogság aznapra, amikorra színházjegyünk volt. Róbert Gida pedig teljes erőbedobással abszolválta a déli 1 óráig tartó játszóházi gyerekszilvesztert, és csak délután 4 óra felé ment fel a láza, az első pöttyei meg éjféltájt jelentek meg.

Micimackó remekül viselte a betegséget, észre sem vettük volna rajta, ha nincsenek kiütései. Ezzel szemben Róbert Gida nagyon elgyengült, rendszeresen 38 fok fölé ment a láza, és ilyenkor a feje is fájt. Értelemszerűen foglalkozni kellett vele, lázmérés, lázcsillapítás, a viszketés enyhítése (nem sok eredménnyel), és a folyadékot is úgy kellett belediktálni. Ettől azonban Micimackó úgy érezte, őt elhanyagoljuk, és házsártoskodni kezdett, hogy foglalkozzunk vele.

Micimackó a téli szünet kezdetén zajlott nagy küzdelem után már csak egy-két gyenge kísérletet tett arra, hogy ellenkezéssel hívja fel magára a figyelmet. Most jósággal igyekszik elérni ugyanezt.

Ebben a műfajban hétfőn ért a csúcsra. Reggel ő volt az első, aki felkelt. Pillanatok alatt felöltözött, mert már előző nap kikészítette, hogy mit vesz majd fel. Aztán beágyazott mindenkinek. Megterített a reggelihez. Ő figyelmeztetett arra, hogy imádkoznunk kell, és arra is, hogy Róbert Gidával együtt be kell venniük a vitamintablettájukat.