Amikor a téli szünet kezdetén megérkeztem az Otthonba, Micimackó, a kisebbik keresztlányom hozzám szaladt, átölelt, és sírva fakadt. "A gyerekek azt mondják, hogy én játékot vittem az iskolába, pedig nem is vittem!" - panaszkodott.

Én nem éreztem ezt valami nagy ügynek, különösen, hogy tudtam, Micimackónak nem kell a szomszédba mennie egy kis füllentésért, ha sajnáltatni akarja magát. Mint kiderült, a nevelőnő nem is tudott erről a dologról, Micimackó meg egész héten nem volt iskolában, mert fájt a torka. Vajon hogy vihetett akkor bármit is az iskolába?

Amikor először vittem kirándulni a fogadott keresztlányaimat, és útközben megállva megkérdeztem, mit szeretnének inni, azt válaszolták, hogy "szukot". Mit?????????????? Egyre hangosabban kiabálták, hogy "szukot", de én a nagyobb hangerőtől persze nem értettem meg. Nagy nehezen a büfé polcánál megmutatták, hogy mi az: üdítő. A gyorsétteremben meg szalmapityókát kértek. Ezt megértettem (szalmakrumpli), de mulatságosnak találtam.

A másik történetet csak mesélték nekem. Egy "Angyal" - olyan támogató, aki karácsonyi ajándékot vesz egy alapítványi gyereknek - azt olvasta a karácsonyi kívánságokat tartalmazó levélben, hogy "batri". Kisebb utánjárást igényelt, hogy megtudja, ez elemet jelent. A gyerek távirányítós autót kért ajándékba, de az előző évi tapasztalatok alapján tudta, hogy hozzávaló elemet nem feltétlen tesznek a gyári csomagolásba. Biztos, ami biztos, kért azt is.

Van még egypár szó, amelyet az Otthonban a legnagyobb természetességgel használnak, de én azelőtt soha nem hallottam, igaz, néhányat könyvben olvastam. Most közreadom ezeket. Szívesen veszem a kiegészítéseket!

batri - elem
borkán - befőttesüveg
buletin - személyi igazolvány
gyújtó - gyufa
kalorifer - fűtőtest
karióka - filctoll
levonó - matrica
lógina - libikóka
majo - atlétatrikó
murok - répa
navétázik - ingázik
paszuly - bab
pityóka - krumpli
pix - golyóstoll
polip - orrmandula
pócegér - patkány
punga - zacskó
szuk - üdítőital
teszi magát - megjátssza magát
tréning rend - tréningruha (alsó és felső)
vinetta - padlizsánkrém majonézzel
zakuszka - padlizsános-paprikás zöldségkrém télire

Az Otthonban, ahol a fogadott keresztlányaim élnek, tavaly karácsonykor egy kisfiú félelmében elsírta magát. Nem látott azelőtt feldíszített fenyőfát, és azt sem értette, miért nyomkodnak a kezébe egy nagy színes dobozt. 

Egy kislány már sokkal tájékozottabb volt: ő és a testvérei Szenteste mindig végigjárták erdélyi falujukat, és az ablakokon belesve kiválasztották a legszebb karácsonyfákat. Saját fájuk nekik sem volt, és ajándékra sem futotta.

A keresztlányaimnál sem állítottak karácsonyfát, mint ahogy a legtöbb itteni gyerek családjában sem ünnepeltek. "Ezért nem tudjuk, hogy mit kérjünk karácsonyra, mert ilyet még sose csináltunk" - mondta egy iskolás lány. 

Azóta ugyanis, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz kerültek, már kérhetnek ajándékot, és nem is akárkitől, hanem az Angyaltól. Már novemberben levelet írnak neki, benne három kívánsággal. Az Angyal pedig a háromból legalább az egyiket teljesíti. De többnyire inkább mind a hármat.

Ezt a levélírós dolgot Érsek Emese, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány régi támogatója találta ki még 2005 őszén. Épp jött haza Erdélyből, és azon tűnődött a kocsiban, hogyan lehetne igazi karácsonyi élményt adni a gyerekeknek, akiket Böjte Csaba testvér, dévai ferences szerzetes fogadott be, s tart el adományokból. Eszébe jutott, hogy gyerekkorában egyszer levelet írhatott a Jézuskának, s abban vőlegény-menyasszony Moncsicsi babákat kért. Leírhatatlan volt az öröme, amikor megtalálta a babákat a fa alatt, pedig ő minden évben kapott ajándékot.

Érsek Emese és Böjte Csaba testvér Déván, 2014 karácsonyán.

A párhetes kislány bőrét lemarta a pisi, keze-lába feldagadt, és legyek rajzottak körülötte. A fűtetlen házban se ruha, se pelenka nem volt rajta, csak egy takaró. Ebben az állapotban találtak rá a mentők, akiket a szomszédok hívtak ki, mert a baba szünet nélkül sírt.

A kislányt egy alkoholista nő szülte, akinek a nagyobb gyerekei már a Szent Ferenc Alapítvány egyik otthonában éltek. Rájuk sem tudott gondot viselni. Elivott minden pénzt, adósságot csinált, és a hitelezők rendszeresen elvitték a nagymama nyugdíját is, sorban álltak a kapuban a nyugdíjfizetés napján. Az apák - merthogy többen voltak - már régóta eltűntek a láthatárról, ami annál is egyszerűbb volt, mivel nem vették a nevükre a gyereküket. A testvéreknek ennek ellenére meg kellett küzdeniük az anyjukkal, hogy beköltözhessenek az Otthonba, az Alapítvány ugyanis szülői kérésre fogad be rászorulókat, de az anya nem akarta aláírni a papírt.

Nem adta a pici lányt sem. Pedig győzködte őt a nagyobb testvéreket befogadó Otthon vezetője, Teri néni, és a falujukban működő, szintén az Alapítványhoz tartozó napközi otthon vezetője, Klári néni is. Őket attól fogva aggasztotta a gyerek sorsa, amióta a terhesség kiderült. Gyűjtöttek bébiruhát, cumisüveget, meg mindent, ami ilyenkor kell.

Dénessel nem lehet bírni. A nyarat a keresztszüleinél töltötte, és azóta hihetetlen történeteket mesél. Például, hogy kapott egy motort, és rengeteget motoroztak a keresztapjával és annak fiával. Kettesben is elmentek a másik fiúval, és száguldoztak a kukoricásban. Egyszer a rendőrök elkapták őket, de sikerült kibeszélni magukat, és a rendőrök megkérték, hadd próbálják ki a motorjukat.

A másik kedvenc története, hogy heteket töltött a keresztszüleivel a horvát tengerparton, ahol búvárkodtak. Mivel korábban azt mondta, a keresztszülei attól olyan gazdagok, hogy saját boltjuk van, amelyben a keresztanyja dolgozik, megkérdeztem, hogyan hagyhatták ott hetekre a boltot. Azt mondta, bezárták. És vajon a keresztapja ilyen sok szabadságot kap? Erre meg az volt a válasz, hogy a horvát tengerpartról dolgozott, interneten. 

Nem tudni, mennyi valóságalapja van a történeteknek, de az biztos, hogy Dénes hat hétig nyaralt és egy tablettel tért haza. Azóta pedig nem csak a nyaralásról áradozik, de arról is, hogy őelőtte immár fényes jövő áll. Ha felnő, a keresztszülei vesznek majd neki lakást. Meg autót. És egyáltalán, neki már semmi gondja nem lesz az életben, mert ha lesz, akkor azt a keresztszülei megoldják. 

"Keresztanyu, szeretlek, hiányzol. Ezt én csináltam, ezt a videót, nézd meg, ha hazamész. Mindig tudjad, hogy veled leszek, szia." Ezt a rövid felvételt Róbert Gida készítette a telefonomra az egyik látogatásom alatt, meglepetésnek. Szeretett játszani a telefonommal, és tudta, hogy amikor hazajövök, lementem a fotókat, videókat a számítógépemre, vagyis biztos meg fogom nézni. Még csak négy hónapja ismertük egymást.

Azóta is sokszor van módom elcsodálkozni azon, honnan szorult ennyi kedvesség ebbe a kislányba. Abban a környezetben, amelyből jött, nem tanulhatta. Mindig oda lyukadok ki magamban, hogy ő így született. Van, aki matekból jó, másnak nyelvtehetsége van, Róbert Gidának pedig az érzelmi intelligenciája rendkívüli.

Már több mint egy éve történt, hogy Róbert Gida ugrálólabdával pattogott a verandán, amikor az anyja beállított látogatóba. Rögtön meg akarta tiltani neki az ugrálást, azzal, hogy ha elesik, megüti magát a betonon. Próbáltam nyugtatni, hogy a kb. 50 centiméteres magasság aligha veszélyes, még kék-zöld foltjai sem lesznek a gyereknek, ha véletlenül feldől. Alig szólhattam pár szót, Micimackó felmászott a mellettünk álló kővázára, ahonnan már valóban veszélyes lett volna leesni. Az anyja azonnal el is felejtette Róbert Gidát, s Micimackót kapta ölbe.

Sajnos, Micimackó ezt a nyelvet tanulta meg a korábbi környezetében, s azóta is folyékonyan beszéli. Ha elterelődik róla a figyelem, minden módon magára irányítja, az eszköz nem számít. Amikor bekerült az otthonba, mindenki egy édes kicsi elhagyott gyermeknek látta, és ő rájátszott erre. Időnként bebújt az ajtó mögé, leguggolt, az arcát a kezébe temette, és ha megtaláltuk, nem lehetett megmozdítani. A nagyobb gyerekekkel versenyt vigasztaltuk, de azt nem tudtuk kihúzni belőle, hogy mi baja van. Miért is mondott volna bármit? Így továbbra is ő volt a központban. Akkor persze még nem tudtuk, hogy pusztán erre megy ki a játék.

Egy évig élt négy testvér az Otthonban, az anyjuk azzal adta be őket, hogy elvált férje mindannyiukat kidobta a házból. Ő nem tudja eltartani a gyerekeket, munkát nem talál, lakniuk sincs hol, el kell mennie külföldre dolgozni. 

Eltelt egy fél év, amikor az apa beállított. Nagyon fel volt dúlva. Kiderült, neki azt mondta az elvált felesége, hogy Moldovába költözött a gyerekekkel. Most, hogy bejött a városba, egy ismerőstől tudta meg, hogy a gyerekei itt vannak, az ex-neje meg Spanyolországban.

A látogatás végére az apa megnyugodott, megígérte, hogy másnap is eljön, a húsvéti szünetben meg haza is viszi a gyerekeket, s egyáltalán, majd nála fognak lakni. De már másnap sem ő jelent meg, hanem a férfi élettársa és anyja, valamint annak férje (aki nem nagyapja a gyerekeknek). Egy kombi Daciával gördültek be az udvarra. Az Otthonban addig is tudták, hogy az apa családja jómódú, mostohaapjának zöldséges vállalkozása van, neki magának meg rendes munkája. 

A látogatások hamar megritkultak, a húsvéti vakációból nem lett semmi, a hazaköltözésből meg pláne nem. Az anya nyár elején jött haza szabadságra, s amikor meglátta a fia bizonyítványát, kiverte a balhét. Nem azért, mert a gyereknek rossz jegyei voltak, hanem azért, mert szerinte rossz osztályba íratták be szeptemberben. Már hatodikosnak kellett volna lennie, mégis ötödikbe járt. Az anya feljelentéssel fenyegetőzött, meg azzal, hogy ő majd "kiíratja az újságba", hogy itt mennyire nem törődnek a gyerekekkel.

Az osztályismétlés valójában úgy történt, hogy az iskola nem vette át a fiút hatodikba, mert ötödikben egy tárgyból megbukott, és nem ment el pótvizsgára. Erre még az anyának kellett volna ügyelnie, neki kellett volna elvinnie pótvizsgázni a gyerekét a régi iskolába. Ehelyett egyszerűen elhallgatta a bukást.

Az anya viselkedése lehetetlenné tette, hogy a gyerekeket a nyári szünet végén visszavigye az otthonba, így egy időre eltűntek szem elől. Tán valamelyik szülő mégis magához vette őket?

Télen aztán egyházi gyermekvédelmi intézetek találkozójára voltak hivatalosak az Otthon lakói. Ott futottak össze a négy volt lakótárssal. Az anyjuk keresett egy másik otthont, oda adta be őket, és ismét elutazott Spanyolországba. Ez a megoldás az apának is megfelelt.

- A tanító néni azt mondta, fontos, hogy beszélgessünk egymással. Hogy elmondjuk, mi történt velünk, minek örülünk, mi a bánatunk... - mesélte Róbert Gida.
- Igaza van a tanító néninek - válaszoltam.
- Az igazi családokban is van, hogy nem beszélgetnek. Ott, ahol van igazi apa, anya - folytatta.
- Ez is így van, sajnos.
- Mégiscsak igazi családban a legjobb felnőni - vélekedett Róbert Gida. Erre is csak bólogathattam.

Ő meg előhúzott egy könyvet, hogy olvassak belőle. Egy tankönyv volt, a címe Polgári nevelés. Fellapozta, és rámutatott egy versrészletre:

Mesélj, anya, milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
--------------------------------------------

És amikor még nem voltam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?
Mesélj, anya, mesélj rólam!

(Csorba Piroska: Mesélj rólam!)

Vagy ötször, hatszor el kellett olvasnom. Aztán egy kicsit nézegettük a könyvet. Voltak benne feladatok, az egyik az, hogy mit csinálnánk, ha észrevennénk, hogy egy osztálytársunk elemel egy játékot egy boltban. Kinek szólnánk?

Elolvastunk egy történetet arról, hogy egy kisfiú elkísérte az iskolába a szomszéd kislányt, de amikor rájuk sziszegett egy gúnár, félelmében elfutott. Szégyellte magát, és hazafelé, amikor jött a gúnár, megfogta a kislány kezét, ami erőt adott neki. Vajon velünk megesett-e már, hogy ha megfogtuk a másik kezét, erősebbnek éreztük magunkat?

Aztán egy képet nézegettünk hosszan. Apa, anya, kisfiú, kislány. Egy család. Majd Róbert Gida visszalapozott a vershez, és újból felolvastatta velem.

- Ez a legjobb - sóhajtott.

Keresztlányaimnak nagyon rossz foguk van, mint mindenkinek az Otthonban. Ezek a gyerekek többnyire itt kapnak először fogkefét, de ha korábban volt nekik, akkor sem törődött senki azzal, hogy használják is. A kisebbeknél még lehet reménykedni abban, hogy mire az állandó fogaik megjelennek, megtanulnak rendesen fogat mosni, a nagyobbaknál viszont megmaradnak az első évek nyomai. Róbert Gidának és Micimackónak is van már olyan állandó foga, amelyet be kellett tömni.

A fogorvos, aki kezelte őket - önkéntes, egy tündér - azt mondta, hogy a gyerekek keze tíz éves kor alatt még alkalmatlan azokra a mozdulatokra, amelyekre egy alapos fogmosáshoz szükség van. Ezért legutóbb elemes fogkefét vittem a kislányoknak, s hozzá pótelemet is. A helyszínen akartam kipróbálni, hogyan lehet kicserélni a meglévőt. De az elemtartó tetejét nem tudtam lecsavarni. Micimackó elkérte a fogkefét, nézegette, majd rámutatott egy pici csavarra, hogy talán azt kéne kiszedni. Lehetetlen - gondoltam - nyilvánvaló, hogy a kupakot kell elforgatni, ezért előszedtem a használati utasítást. És mit írtak benne? Az első csere előtt el kell távolítani a kis csavart, csak azután fordul el a kupak.

Nem ez volt az első eset, hogy Micimackó meglepett kiváló műszaki érzékével. Tavaly éppen akkor repedt el a WC-ülőkénk, amikor a kislányok nálunk voltak az őszi szünetben. Micimackó, aki mindig kihasználja az alkalmat, ha kettesben lehet velem, lelkesen jött újat vásárolni, és jutalmul ő segíthetett nekem a felszerelésben. Valójában azonban én segítettem neki. Olvastam a használati utasítást, és adogattam az alkatrészeket. Ő illesztett, ő csavart. Az ülőke azóta is stabil.

Róbert Gida javaslatára karácsonyra műfenyőt vettem, "mert az nem hullajtja a levelét". A kislányokkal szereltük össze. A törzs két részből állt, az átmérőjüket egyformának láttam. Kerestük hát Róbert Gidával a kettőt összekapcsoló alkatrészt. Micimackó azonban úgy vélte, "össze lehet ezeket dugni". Hagytam, hadd próbálkozzon, így tanul. De én voltam az, aki tanultam, mert két perc alatt összeillesztette a két csövet.

A siker láttán Keresztapu felbuzdult, és azt mondta, megtanítja Micimackót kártyavárat építeni. A kislány türelemmel próbálkozott, ez már nem ment egyik pillanatról a másikra, de aztán sikerült! Nyáron is előszedte a paklit, és ismét épített.

Lehet, hogy Micimackó keze már arra is alkalmas, hogy a doktornő útmutatása szerint mosson fogat?